Kultúra, oktatásAz első szabad március 15. Hódmezővásárhelyen

2014. március 12., szerda
 
Az első szabad március 15. Hódmezővásárhelyen

Az Emlékpont idén több alkalommal is megemlékezik a 25 éve történt demokratikus átmenetről a Rendszerváltó portrék – rendszerváltó mondatok című rendezvénysorozat keretében.

 

 

 

Március 13-án (csütörtök) 17 órától 1989. március 15-e hódmezővásárhelyi eseményeit idézik fel Dr. Kószó Péterrel Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármesterével, Dr. Grezsa Ferenccel egyetemi adjunktussal, Dr. Grezsa Istvánnal települési képviselővel és Dr. Kozma Hubávalaz 56-os Történelmi Alapítvány elnökével.

 

Az 1989-es esemény fontosságát jelzi, hogy ez volt az első, az MSZMP ellenében, az ellenzékiek által szervezett március 15-i megemlékezés Hódmezővásárhelyen. Huszonöt év elteltével magától értetődő, természetes módon ünnepeljük március 15-ét, azonban akkor az ellenzékieknek komoly bátorságra volt szükségük az állampárttól független rendezvény megszervezéséhez, sőt a polgároknak is, hogy részt vegyenek azon. A több évtizedes tiltást követően ekkor került sor először az 1848-as forradalom méltó megünneplésére. Akkor, azon a napon öntudatra ébredtek mindazok, akik a Tanács rendezvénye helyett az ellenzéki ünnepséget választották. 1848 szabadság után sóhajtó ifjúságának szellemisége ismét megelevenedhetett városunkban. A rendszer falán tátongó repedés pedig egészen annak bukásáig egyre csak növekedett. Az ünnepség előzményeit, hangulatát, jelentőségét a négy meghívott vendég idézi meg Mészáros Tamás történész moderálása mellett.

 

Olvassa el ezt is!

A megelőzés is fontos

A megelőzés is fontos

A Vásárhelyen ma megnyílt EVP-Egészségfejlesztési Iroda, a Kistérség lakosai számára, szakmai kapcsolatain keresztül segít a hozzá fordulóknak.
Plusz juttatás a honvédségi dolgozóknak

Plusz juttatás a honvédségi dolgozóknak

A honvédségi altiszti és szerződéses legénységi állománynak januárig visszamenőlegesen jár. Március 11-én aláírták a megállapodást a Honvédelmi Minisztériumban.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...