GazdaságAz egyetemeken igen, az iskolákban dolgozók nem kaphatnak nyugdíjat

2012. október 12., péntek
 
Az egyetemeken igen, az iskolákban dolgozók nem kaphatnak nyugdíjat

A Nemzetgazdasági Minisztérium a köztévének megerősítette, hogy az egészségügyben és a felsőoktatásban lesznek olyanok, akik a nyugdíj mellett dolgozhatnak. A közoktatásban nem.

 

 

 

 


A felsőoktatás és az egészségügy dolgozói mentesülhetnek az alól, hogy a közszférában ezen túl nem lehet majd nyugdíj mellett fizetést is kapni. Hogy pontosan mely részterületeken dolgozókra vonatkozik a mentesség, arról a kormány később dönt.
Több nyugdíjas orvos is visszajár dolgozni, mert sok egészségügyi intézményben csak így tudják ellátni a betegeket.

Az egészségügyi dolgozók közül minden tizedik már nyugdíjas korú. Kétezer olyan doktor gyógyít napi rendszerességgel, aki 70 évnél is idősebb. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken jelentette be az egyenlegjavító programot. Ennek része az is, hogy januártól a közszféra dolgozói nem kaphatnak majd fizetést és nyugdíjat egyszerre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium október 10-én megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy a főszabály alól lesznek kivételek, például az egészségügyben és a felsőoktatásban. A tárca közleménye szerint ugyanis: ezeken a területeken a működőképesség fenntartásához fontos, hogy a 62 év feletti munkavállalók meghatározó része továbbra is munkában maradjon.
 
 
Forrás: edupress
 

Olvassa el ezt is!

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.