Kék hírekAz éberség eredménye

2013. szeptember 22., vasárnap
 
Az éberség eredménye

A ZsaruCar rendszer segítségével ellenőrizték Szeged több közlekedési csomópontjában az áthaladó autókat szeptember 20-án.

 

 

 

A fokozott ellenőrzés során a lopott, vagy egyéb bűncselekmény miatt körözött, a műszaki érvényesség nélkül közlekedő, illetve a forgalomból kivont gépjárműveket és a körözés alatt álló személyeket szűrték ki.

Az akcióban részt vett az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság autóvadász csapata, a Kecskeméti Hírős Polgárőr Egyesület, a Makkosházi Polgárőrség, a Sződligeti Polgárőr Egyesület, az Országos Polgárőr Szövetség Gépjármű Felderítési Tagozat autóvadász csapata, valamint a Szegedi Rendőrkapitányság három és a Csongrádi Rendőrkapitányság egy csapata.

 

A ZsaruCar rendszer a kamera előtt elhaladó kocsik közül csak a problémásoknál jelzett, így a forgalomban jogszerűen részt vevő, a szabályokat betartó gépjárművezetőket a rendőrök nem állították meg.

Az akcióban valamivel több mint 22 ezer járművet ellenőriztek. Ezek közül 22 autó ki volt tiltva a forgalomból, 45 műszaki érvényesség nélkül közlekedett. Utóbbiakból kettőnél a műszaki érvényesség már egy évnél régebben járt le, 12 esetben pedig kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkeztek. Négy autósnak vezetői engedélye sem volt. A rendőrök két körözött személyt fogtak el, valamint két olyan gépjárművet vontak intézkedés alá, amelyek rendszámát meghamisították.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel rajtoltak a vásárhelyi lányok

Győzelemmel rajtoltak a vásárhelyi lányok

Szeptember 21-én a női kézilabda NBII Dél-Kelet csoport első mérkőzésén mind felnőtt, mind a junior csapat meggyőző teljesítményének a jutalma négy megszerzett pont.
Lányfuttatás és droggal üzletelés Vásárhelyen

Lányfuttatás és droggal üzletelés Vásárhelyen

A 40 éves hódmezővásárhelyi B-né F. Tímea egy helyi lakást bérelt, részesedett a futtatásból  és új pszichoaktív anyaggal kereskedett. Előzetesben van.

 

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.