Kék hírekAz éber fejvadászok elől nem tudott meglépni

2011. április 21., csütörtök
 
Az éber fejvadászok elől nem tudott meglépni

A rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy a belső szoba ajtaja halkan csukódik.

 

 

 

A lakásablakon keresztül akart a rendőrök elől meglépni egy körözött férfi szerdán késő este Szegeden. A 20 éves fiatalember nem jutott messzire, a fejvadászok rövid üldözés után elfogták.

A Szegedi Rendőrkapitányság körözési csoportjának munkatársai szerdán este megjelentek az egyik alsóvárosi lakásban, mivel információik szerint a bíróság által keresett fiatalember ott tartózkodik.

Amikor az ott lakók ajtót nyitottak – három nő, köztük a keresett személy barátnője -, a rendőrök kérdésére, hogy ott van-e a férfi, nemmel válaszoltak, és közölték, hogy csak ők hárman vannak otthon. Ám ekkor arra lettek figyelmesek, hogy a belső szoba ajtaja halkan csukódik.

Erre az egyik rendőr kiszaladt az utcára, és meglátta, hogy a fiatalember a szoba ablakából kiugorva futva távozik. Mindketten nyomába eredtek: egyikük gyalogosan, míg a másik járműbe pattanva vette őt üldözőbe, aki többszöri felszólításukra sem állt meg. A menekülő fiatal azonban nem jutott messzire, a Mátyás téren üldözői bekerítették és elfogták őt.

A körözött férfit előállítását követően a rendőrség őrizetbe vette.

 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.