GazdaságAz Atev Fehérjefeldolgozó Zrt. Business Superbrands címe

2012. augusztus 4., szombat
 
Az Atev Fehérjefeldolgozó Zrt. Business Superbrands címe

Idén ötödik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A Superbrands program küldetése, hogy kiválassza és a fogyasztókkal, ill. vállalkozásokkal évről évre megismertesse azokat a márkákat, amelyeket szakmai szempontjai alapján értékteremtőnek és példamutatónak ítél meg.

 


László Géza, a Superbrands Magyarország igazgatója szavai szerint a jó díjazási rendszer elismerés, presztízs, marketing eszköz, amely segíti a forráshoz jutást és az ágazati érdekérvényesítést, a pozitív megkülönböztetés a fogyasztó számára minőségjelző, tudatosságra nevelő, valamint döntésmegerősítő szerepű és hatású. Hódmezővásárhelyen működő nagyvállalatok, illetve „leányai” közül többen is, például, a DÉMÁSZ, a KITE, az A.S.A dicsekedhet Superbrands díjjal.

 

A világ legjelentősebb - 88 országban azonos ismérvek szerint működő - márkaértékelési rendszere alapján a Business Superbrands cím nyerteseihez idén az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. csatlakozott.

Az elismerést első alkalommal érdemelte ki az országban keletkező állati melléktermékek begyűjtését, illetve ártalmatlanítását, a kisállat tetemek, konyhai- és étkezési hulladékok, valamint elhasznált sütőolaj begyűjtését és feldolgozását végző vállalat.

A 2012 óta az energiatudatos vállalat címmel is rendelkező cég jogelődjét az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalatot (ÁTEV) 1949-ben alapították meg az országban keletkező állati melléktermékek begyűjtésére, illetve ártalmatlanítására. A fehérjefeldolgozó azóta is folyamatosan biztosítja az állati tetemek és élelmiszer-hulladékok Európai Uniós előírásoknak megfelelő feldolgozását.

Az ATEV Zrt. az ország hét pontján Solton, Debrecenben, Bőnyön, Mátyásdombon, Böhönyén, Hernádon és Hódmezővásárhelyen, a Kutassi úton végzi el a hozzájuk beérkező alapanyagok környezetbarát átalakítását. A hulladékokat minden esetben sterilizálják, majd cementműben égetik el, és ezt követően készítik el többek között a kedvtelésből tartott állatok eledelének szolgáló csont-húslisztet vagy az iparban használt állati zsírt. A cég a feldolgozás mellet a melléktermékek szelektív begyűjtését és szállítását is elvégzi. Az önkormányzatok, vágóhidak, állattartó telepek, élelmiszerforgalmazó áruházak és vendéglátó egységek rendszeresen igénybe veszik a vállalat szolgáltatásait, ugyanakkor a lakosság is számos esetben fordul a céghez.

Ádor Sándor, az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. vezérigazgatója szerint nagy elismerés és egyben pozitív visszajelzés a Business Superbrands cím elnyerése. Mint mondta, a védjegy odaítélése ügyfeleik, partnereik elégedettségét és a vállalatba fektetett bizalmat is növeli, hiszen ez azt is tükrözi, hogy minden esetben a lehető legkiválóbb munkát végzik.

„Célunk, hogy a már nem használt élelmiszer-hulladékokat és az állati tetemeket újrahasznosítsuk. Nálunk kincs a hulladék.”- mondta

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Tram train menetrend változás

Tram train menetrend változás

Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek