Kék hírekAz árvíz már levonult, a fertőtlenítési ügy még tart

2014. július 4., péntek
 
Az árvíz már levonult, a fertőtlenítési ügy még tart

Hódmezővásárhely is fizetett a 21 milliót az ártéri gátak fertőtlenítéséért. Hogy megérte-e a kérdés máig tisztázatlan. Július 3-án a Szegedi Törvényszéken ismét tárgyalták az ügyet.

 

 

 

 

Megírtuk, a Csongrád Megyei Főügyészség 2011. február hó 18-án emelt vádat S. Ágoston elsőrendű, S. Katalin másodrendű, T. József harmadrendű, B. Zoltán negyedrendű, B. Ignác ötödrendű, valamint tovább 8 személy ellen. 

A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlottak – az irányításuk alatt álló „BS” Alfa Kereskedelmi Bt. nevében eljárva – a 2006. év folyamán a Tiszán levonuló árvíz utáni helyzetet kihasználva K. Sándor a hatodrendű vádlott, mint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének közreműködésével Csongrád megye területén levő Tisza-menti települési önkormányzatok eljáró képviselőit rábírták arra, hogy az árhullám levonulását követően az ártér fertőtlenítési munkáinak elvégzésével bízzák meg a „BS” Alfa Bt-t. Ezen fertőtlenítési munkák elvégzésére nem volt szükség, azokat a „BS” Alfa Bt. nem, vagy nem szakszerűen végezte el, ahhoz személyi, vagy tárgyi feltételekkel nem is rendelkezett.

 

Az első- és a másodrendű vádlottak a „BS” Alfa Bt. képviselőiként felkerestek 14 önkormányzatot és velük átlagosan négyzetméterenként 32 forint áfás megbízási áron, 1-294 hektár közötti területek fertőtlenítésére megbízási szerződéseket kötöttek. Az önkormányzatok a fentiek szerinti téves tudatállapotban a fertőtlenítési munkák elvégzéséhez összesen csaknem 283 millió forint állami támogatást igényeltek a vis major alapból, melyből csaknem 58 millió forintot utaltak át, míg Tiszasziget saját költségvetéséből további 16,5 millió forintot, Hódmezővásárhely pedig további 21,1 millió forintot fizetett ki a „BS” Alfa Bt. részére.

A „BS” Alfa Bt. a fertőtlenítési munkák elvégzésének igazolására valós gazdasági eseményt nélkülöző, fiktív alvállalkozói szerződéseket kötött a harmad- és ötödrendű illetve a heted- és tizenkettedrendű vádlottak irányítása alatt álló társaságokkal, melyek tevékenységi körébe 2006. év után került bejegyzésre a szennyeződésmentesítés.

Az első- és a másodrendű vádlottak fenti cselekményéről és szándékáról tudva B. Zoltán negyedrendű vádlott rábírt egy további személyt (aki nem volt tisztában a vádlottak valódi szándékával) arra, hogy alapítson egy szennyeződésmentesítéssel foglalkozó betéti társaságot, mely szakszerűtlenül, de elvégzett olyan munka-részeket, mellyel a vádlottak az önkormányzatok képviselőinek tévedését fenn tudták tartani. B. Ignác V. rendű vádlott a XII. rendű vádlottat bírta rá arra, hogy betéti társaságának tevékenységi körében szerepeltesse a szennyeződésmentesítést, mely szintén fiktív számlákkal igazolt teljesítést a vádlottak részére.

A bíróság az ügyben még tart tárgyalást, az ítélethozatal időpontját pedig még körülbelül sem lehet meghatározni.

 
 
VH-Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Hatalmas építkezések kezdődnek a vásárhelyi kórháztömbben

Hatalmas építkezések kezdődnek a vásárhelyi kórháztömbben

Az építkezés alatt nem lesz fennakadás a betegellátásban, minden marad Vásárhelyen, kivéve az egynapos szemészetet.
Jönnek a kacsák Vásárhelyre

Jönnek a kacsák Vásárhelyre

Július 12-én Hódmezővásárhely főterén, a Kossuth téren lehet megcsodálni a résztvevő autókat.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.