KözéletAz Aranyossyból is hívtak gyerekeket az élménynapra

2011. december 3., szombat
 

November 30-án a Magyar Villamos Művek fergeteges produkciók egész sorával várta a sérült és sajátos nevelési igényű gyerekeket. Az Aranyossy Alapítvány egymilliós támogatást is kapott. 

 

 

 

 

 

 

Október 28.-án az Magyar Villamos Művek Kommunikációs Igazgatóságának két munkatársa azzal kereste meg az Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola vezetését, hogy november 30-án a Millenárison sorra kerülő  ’Legszebb Napom’ elnevezésű élménynapra meghívnak 22 gyereket.

A rendezvény célja, hogy a beteg kisgyermekek számára műsorokkal, sok-sok szórakoztató produkcióval felejthetetlen élményt adjon.

Az eseményre az ország minden részéből 400 gyereket láttak vendégül a szervezők és a külön buszokat biztosítottak az oda-vissza utazáshoz.

A Magyar Villamos Művek az Aranyossy Ágoston Iskola Alapítványa részére egymillió forintot adományozott, amit szintén november 30-án, az élménynapon az alapítvány képviseletében Kissné Hatvani Erika igazgatóhelyettesnek adtak át. Az indoklásban elhangzott,  a támogatással hozzájárulnak az intézménybe járó sajátos nevelési igényű tanulók sokoldalú és harmonikus fejlesztéséhez.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.