Kultúra, oktatásAz Apostol együttes musicalje Makón is sikert aratott

2011. augusztus 20., szombat
 
Az Apostol együttes musicalje Makón is sikert aratott

Rárósi Anita hódmezővásárhelyi színésznő az egyik főszereplője az augusztus 19-én a Makói Muzsika rendezvénysorozat zárónapján bemutatott musicalnek.

 

 

Képünk a makói előadáson készült.

 

 

Böhm György rendezésében a Soproni Petőfi Színház társulata mutatta be a Hagymaház szabadtéri színpadán  Vajda Anikó: Nem tudok élni nélküled című musicaljét. Az Apostol együttes 40 évvel ezelőtti megalakulása inspirálta az alkotókat a musical bemutatására.

 

Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Okosabban kéne élni, Búcsúzik a nyár, Homokvár, Nem tudok élni nélküled - és még rengeteg sláger. Ugye, ismerősek ezek a dalcímek? Mind-mind az APOSTOL együttes elképesztő sikerű dalai!


A darab története alapvetően egy 100 éves szálloda átalakítás utáni megnyitója körül bonyolódik, a cselekmények mozgatórugója pedig nem más, mint a szerelem! Az a szerelem, amihez mindennek, és mindenkinek köze van, hiszen nincsen olyan ember, akit valaha ne érintett volna meg, vagy így, vagy úgy. A fordulatokban bővelkedő zenés darabban szinte minden korosztály képviselteti magát. A publikum láthatja, amint az eseményfolyamban fiatalok szerelme bontakozik ki, ugyanakkor szemtanúi lehetünk, hogyan talál ismét egymásra, két régi szerelmes. A szerelem ereje tehát minden akadályt legyőz, történjen az akár a nagybetűs Életben, vagy éppen a színpadon. Azokon a deszkákon, ahol a szereplők viszonylag "könnyű" helyzetben vannak, hiszen tizennyolc igazi sláger segíti őket abban a törekvésükben, hogy eljussanak a boldog beteljesülésig.

 

A darab egyik főszereplője Lili szerepében, a hódmezővásárhelyi Rárósi Anita. A most 28 éves színésznő a Shakespeare Színművészeti Akadémiát elvégezve, 2007-ig a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tagja volt, majd Pécsi Harmadik Színház után a Soproni Petőfi Színház tagjaként közel tucatnyi szerepet formálja meg.   A tavalyi évadot nyitotta  Vajda Anikó: Nem tudok élni nélküled című musicalje, amelyet most nagy sikerrel Makón is bemutattak.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.