Kultúra, oktatásAz Andrássy utcai laboratóriumok titkai

2011. szeptember 13., kedd
 
Az Andrássy utcai laboratóriumok titkai
Lézeres lövészet, a vadászat technikai eszközeinek bemutatása, kistestű emlős, vagy madártest preparálása, az érdeklődők által készített, aztán hazavihető steril dísznövény tenyészetek és még sok más program várja a Kutatók Éjszakájára jelentkezőket.

 

 

 

 

A Szegedi Tudományegyetem több szegedi karán már évek óta futó Kutatók Éjszakáját első alkalommal a Mezőgazdasági Karon is megrendezik. Szeptember 23-án a hódmezővásárhelyi székhelyű Mezőgazdasági Kar Andrássy utcai épületeiben megnyílik a laboratóriumok zárt világa, olyan kísérleteket nézhet, sőt el is végezhet a vállalkozó kedvű „alkalmi kutató”, amit eddig esetleg csak a filmekben láthatott. Dr. Horváth József a Kar tudományos dékánhelyettese arról tájékoztatta portálunkat, hogy 18 órától 23 óráig, 5 különálló programmal készülnek, amelyek mindegyike közvetlenül kapcsolódik a kar tudományos és oktatási profiljához. Ezek közül lesz könnyedebb „hangvételű” teszt, vagy éppen egy kis kézügyességet is igénylő laborkísérlet. Horváth József azt is elmondta, évek óta a kari nyílt napok egyik legnépszerűbb „játéka” a lézeres lövészet, a Kutatók éjszakáján is várja a fiatalokat. A mozgó vadállatok virtuális vadászata  közben, a program értékeli a lőteljesítményt. A sikerélmény érdekében, ha kell, különböző beállítási lehetőségeket lehet választani. A lézeres lövészetre nem kell előzetesen regisztrálni, de a trófeabírálati bemutatóra, a védett és vadászható emlős és madárfajok preparátumaival foglalkozó témára, a preparálásra és a mikrobiológia kísérletekre a regisztrálni kell a www.kutatokejszakaja.hu honlapon, tájékoztatta Horváth József a Vásárhelyi Híreket.

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.