KözéletAz amerikai katonai attasé-helyettes Vásárhelyen

2014. augusztus 6., szerda
 
Az amerikai katonai attasé-helyettes Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Helyőrségbe látogatott augusztus 5-én az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált véderőattasé helyettese Bradley Hocevar alezredes.  

 

 

 


Kovács József ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettese bemutatta a helyőrségben található zászlóaljakat, tájékoztatta Búz Csaba a Vásárhelyi Híreket.

A dandár kommunikációs tisztje elmondta, az attasé-helyettes korábban már találkozott a vásárhelyi katonákkal, hiszen júniusban ott volt a 62. Lövészzászlóalj vízi vezetési gyakorlatán Szentesen. A látogatáson szó esett a „Közös Fellépés 2014” elnevezésű gyakorlatról is.

 

Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség (MH) Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnemének főnöke nemrég azt mondta, "ahhoz, hogy a válságövezetekben hatékony katonai erővel tudjunk megjelenni, felkészülésre, kiképzésre van szükség. Ha jól kiképzett katonákat küldünk műveletbe Afganisztánba, Koszovóba vagy más térségekbe akkor helyt tudnak majd állni. A katonák legnagyobb életbiztosítása a kiképzés" - fogalmazott.

Nemrég egy háttérbeszélgetésen Budapesten azt is mondta, hogy  szeptemberben és októberben lesz a 'Közös fellépés' elnevezésű gyakorlat, amelynek keretében különleges műveleti katonák harckészültségét méri fel a NATO. Erre az őszi gyakorlatra több nemzetet meghívtak, köztük a különleges műveleti vonatkozásban érintett amerikaiakat és lengyeleket, valamint a környező országok képviselőit - ismertette Böröndi Gábor.

A Vásárhelyi Hírek információi szerint az amerikaiak vásárhelyi látogatása azt is jelenti, hogy a nagyszabású őszi gyakorlaton a vásárhelyi helyőrség kitűnően kiképzett katonái nagyobb számban részt vesznek.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A hónap végén már indulnak a nyelvtanfolyamok

A hónap végén már indulnak a nyelvtanfolyamok

Nem kell utaznia a Diplomamentő programba jelentkezőnek, mert Vásárhelyen is lehet járni a tanfolyamokra.
Előzetesben a vásárhelyi önbíráskodó

Előzetesben a vásárhelyi önbíráskodó

P. Sándor többszörösen büntetett előéletű, az utcán erőszakkal le akarta húzni volt barátnője arany karikagyűrűjét, a nőt többször homlokon vágta.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.