SportAz alföldiek tudnak hegyen is futni

2012. június 26., kedd
 
Az alföldiek tudnak hegyen is futni

Több alföldi tájfutóval ellentétben a Hód-Mentor SE versenyzői a Szilvásváradon a múlt hétvégén megrendezett Középtávú és Váltó Országos Bajnokságon a város eddigi legjobb eredményeit érték el több kategóriában is.

 

 

 

 

 

Június 23-án szombaton a kétfutamos egyéni versenyben Kisháziné Zombory Erika magabiztos futással jutott be a délutáni döntőbe, ahol kis szerencsén múlott a bravúros 8. hely megszerzése, de így is a vásárhelyi tájfutók legeredményesebb indulója lett, egy olyan mezőnyben, ahol magyar és külföldi válogatottak is indultak. Méltó társa volt Petróczki Ádám, aki a junior fiúknál szenzációs selejtezőbeli futás után az EB-re készülő válogatottak mögött a 17. helyen végzett.

A felnőtt férfiaknál Vörös Endre eredménye említésre méltó, hiszen a B döntőben 4. helyen végzett. A szenior versenyzőknél Bánfi Róbert az előkelő 1. helyet érte el F35B korosztályban.

 

Másnap a váltóversennyel folytatódott a bajnokság, ahol a Hód-Mentor két felnőtt férfi váltót indított, a csapattagok közt egy női versenyzővel.

A Forrai Miklós – Kisháziné Zombory Erika – Forrai Gábor összeállításban versenyző váltónk végül a 18. helyen végzett, míg a nagy meglepetést a Bánfi Róbert – Petróczki Ádám – Vörös Endre összetételű csapat szerezte, akik másodpercekkel maradtak le a pontszerző helyről, 11. helyezésük így is dicséretre méltó.

 

A tájfutók ezzel a bajnoksággal zárták a félévet, nyáron még lesz pár nagyobb megmérettetés, majd kezdődik a felkészülés a szeptemberi Rövidtávú Országos Bajnokságra.

 

Hogy milyen terepen futottak, a Hód Mentór sportolói, nézze meg a terepbemutató videót:


 
 
Zsótér Márta
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.