KözéletAz alapfokú és a középfokú oktatás az állam feladta lesz

2011. szeptember 9., péntek
 
Az alapfokú és a középfokú oktatás az állam feladta lesz

A kormány nyitott arra, hogy bekapcsolódjanak az állami fenntartású iskolák életébe az önkormányzatok, hogy ezek a települések életébe szervesen illeszkedjenek, mondta el Lázár János Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP kihelyezett hajdúszoboszlói frakcióülését követően pénteken.

 

 

 

 

A sajtótájékoztatón többek között elhangzott, az egészségügyi rendszerről és az oktatás átalakításáról szóló törvények előkészítése végső fázisába érkezett. Ahhoz azonban, hogy az ország versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú oktatási rendszer átalakítása megtörténhessen, az önkormányzati törvény átalakítására is sor kerülhet – hangsúlyozta a fideszes politikus. Mint mondta, ma Magyarország legnagyobb problémája az, hogy óriási társadalmi feszültségek feszülnek egymásnak az országban. A társadalmi felzárkózás esélye a rendszerváltás eredményeképpen egy szegény gyerek számára tulajdonképpen a nullával egyenlő, nincs társadalmi mobilitás, városé és város, család és család között óriási a különbség abban, hogy a gyerek milyen oktatásban, nevelésben részesül – sorolta Lázár János. Hozzátette: a magyar oktatási rendszer ezer sebből vérzik.  Az a döntés született, hogy az alapfokú és a középfokú oktatás az állam feladta legyen – jelentette be a frakcióvezető. Ugyanakkor Kósa Lajos vezetésével létrehoztak egy munkacsoportot, amelynek a legfőbb célja, hogy javaslatot tegyen az önkormányzati szerepvállalásra. A kormány nyitott arra, hogy bekapcsolódjanak az állami fenntartású iskolák életébe az önkormányzatok, hogy ezek a települések életébe szervesen illeszkedjenek – szögezte le Lázár János. Kiemelte, hogy világossá tették, hogy nem az önkormányzatok a felelősek az oktatási rendszer hibáiért, ez az elmúlt húsz év „társadalmi csődjének következménye, amit mindannyian nyögünk”.

Ez a rendszer akkor lehet sikeres, ha az állam képes lesz egy professzionális szakmai fönntartói szervezetet létrehozni – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy ennek a részleteit bemutatja majd a frakciónak. 

 
 
Forrás: fidesz.hu
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.