KözéletAz afganisztáni OMLT hatodik váltása éli mozgalmas életét

2011. november 4., péntek
 

Mint arról a Vásárhelyi Hírek  beszámolt, idén május 12-én ünnepélyes keretek között búcsúztatták a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában az Afganisztánba induló magyar és amerikai kiképzőkből álló Műveleti és Tanácsadó Csoportot. Azóta az (MH OMLT) Operational Mentoring and Liaison Team hatodik váltása éli mozgalmas életét a Khelagay bázison és Baghlan tartományban.

 

 

A napokban érkezett tudósítás szerint kéthetes veszélyes hegyvidéki műveletben vettek részt.

A nyár végén a kialakult biztonsági helyzet megkövetelte egy már folyó művelet mellett (OP BAHAR) egy másik művelet végrehajtását is. Mivel több járásban teljesen megromlott a biztonsági helyzet, ellenálló és bűnözői csoportok ellehetetlenítették a helyiek életét, félő volt, hogy ezen felbátorodva a többi járásban is problémák keletkezhetnek. Az elöljárók választása a „hírhedt” Andarab völgy három járásában való művelet végrehajtásra esett. A műveleti tervet az MH OMLT irányításával az afgán zászlóalj készítette elő.

A művelet végrehajtásához és vezetéséhez három századharccsoport, illetve egy parancsnoki és biztosító csoport került kialakításra. Ennek a több mint 600 fős „seregnek” az átcsoportosítása, irányítása, ellátása a több mit 120 km-re levő műveleti területre komoly szervezési feladatok elé állította a mentorokat is. A veszélyekről és nehézségekről nem is beszélve, hiszen a több mint kéthetes művelet alatt többször is tűzharcba keveredtek csapataink az ellenálló erőkkel. Ezeket hegyvidéki szűk völgyekben, lakott településeken, tengerszint feletti 2000 méteres magasságban és a nagy szintkülönbségek közepette nem is volt olyan egyszerű megvívni. A „bocskaisok” irányításával mégis sikerült ezekből a küzdelmekből győztesen kikerülni, az ellenálló erőktől – mint képeinken is látható - jelentős mennyiségű fegyvert, lőszert és robbanóanyagokat lefoglalni, többüket pedig letartóztatni. Az afgán hadtestparancsnok a sikerek hírére személyesen tette tiszteletét a hadszíntéren, és köszönte meg az állomány helytállását - kiemelten az MH OMLT munkáját.

 
 
Forrás: MH-VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.