BulvárAz 50-es évek vásárhelyi származású szépségideálja

2017. március 12., vasárnap
 

Vásárhelyi olvasókörökben is folytatódik az egykori Nemzeti Színház legendás művésze, hódmezővásárhelyi születésű Ferrari Violetta életét és pályafutását bemutató beszélgetéssorozat.

 

 

 

 

 

 

Március 10- én délután Szegeden a Kárász utcai TIT Székházban volt az első előadás, amelyben Hegyi Endre vásárhelyi fotográfus Barta Zsófia műsorvezetővel az Első Világháborúról és Ferrari Violettáról beszélgetett.

 

A mai idősek emlékezetében még élénken élő színésznő egy első világháborús olasz hadifogoly gyermekeként Hódmezővásárhelyen látta meg a napvilágot három fiútestvér mellett egyetlen lányként. Óvodába Újvárosban járt, de hamarosan el is költöztek Budapestre.

 

A világot jelentő deszkákon kívül is meghódította a szakmát. A filmvásznon még inkább kiteljesedett: Dalolva szép az élet, Civil a pályán, Fel a fejjel, 2×2 néha öt, Gázolás – csak néhány fontosabb cím a filmjei közül. Kimérten vagány, fifikás nő volt, aki nem markáns szépségével hódította meg a férfiakat. Nem szerette, ha művésznőnek hívják, magát adta csupán, amikor játszott.

1956-ban ő is utcára vonult, bár, ahogy ő mesélte, az egészet csak játéknak fogta fel. Talán ez volt a baj. Huszonnyolc éves volt, amikor akkori férjével, Földiák Jánossal maguk mögött hagyták az országot, és az NSZK-ban találtak új otthonra. Kisfiát csak hónapokkal később, Violetta édesanyja vitte utánuk. 

Ferrari Violetta élt Ausztriában és Olaszországban, de szíve visszahúzta, 1997-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. 84 éves korában hunyt el.

 

Március 10- én Szegeden színészi pályafutását, filmjeit, az általa lemezre énekelt, ma már örökzöld dalait elevenítette fel Hegyi Endre, eredeti újságok, fotók, lemezek segítségével.

A hamarosan Vásárhelyen is induló előadássorozata nemcsak az idősebbeknek jelent nosztalgiázást, hanem a fiatalabb generáció számára is érdemes megismerkedni az ötvenes évek magyar szépségideáljával, a magyar színháztörténet, a filmvilág egy igen jelentős korszakának felejthetetlen színésznőjével.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Már a tanév végi Gálára készülnek

Már a tanév végi Gálára készülnek

A Stars of Hope Táncstúdió kis és nagy balerinái már nagyon készülnek a gálára. Lesz nyári kurzus is az ExperiDance Produkció táncművészével. Képekkel!
Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

A Vásárhelyi Hírek állandó háziasszonya nemcsak csodás receptjeivel, hanem remek kondíciójával és egészséges életmódjával is elkápráztatja az olvasókat.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.