Kultúra, oktatásÁtlátható oktatásszervezési rendszer Hódmezővásárhelyen

2011. augusztus 4., csütörtök
 
Átlátható oktatásszervezési rendszer Hódmezővásárhelyen

Az elmúlt tanévben Hódmezővásárhelyen a HISZK Tagintézményeiben, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában már alkalmazott e-napló jó tapasztalatai eredményeként 2011. szeptembertől a város valamennyi önkormányzati oktatási intézményében bevezetik.

 

 

 

 

A rendszer nem csak a tanulmányi eredményeket tartja nyilván, hanem komplex módon segíti az adott oktatási intézmény működését. A fejlesztő és üzemeltető cég augusztus elsején, a Városháza a házasságkötő termében a város oktatási intézményeinek vezetői, az adminisztrációban, a gazdálkodásban dolgozók részére tartott konzultáción mutatta be a rendszert.

A szoftver olyan integrált megoldást kínál az oktatási intézmények számára, mely segítségével egységes felületen, egy rendszeren belül képesek kezelni az iskolai adminisztrációs teendőkkel kapcsolatos feladatokat.

Mint arról már írtunk, az elektronikus naplónak köszönhetően, az interneten keresztül a szülők és a tanulók is közvetlenül információhoz juthatnak. Megtekinthetik az elektronikus ellenőrzőt, hiányzásaikat, információhoz juthatnak az iskolai eseményekről, és kapcsolatot teremthetnek a pedagógusokkal is.

Mint azt Balázs József, az Önkormányzat Oktatási csoportjának vezetője is megerősítette, a önkormányzati iskolák nem csak az e-naplót vásárolták meg, hanem ennek a rendszernek az intézmények működtetését segítő további – úgynevezett - moduljait is. Lehetőség nyílik a tanterv elkészítésére, a tagintézmények tantárgyfelosztásának és órarendjének összehangolását segítő oktatásszervezésre, a tanulók megszerzett kompetenciáinak és moduljainak adminisztrálására, és fejlődésük nyomon követésére. A modul tartalmazza többek között az intézményre, feladatellátási helyeire, munkarendjére, ingatlanaira és helyiségeire vonatkozó adatokat. A modulban rögzíthetők az intézmény foglalkoztatottjainak munkaügyi adatai.

Balázs József összegzése szerint, az új rendszerrel olyan összesített kimutatások készíthetőek, melyek nagyban megkönnyítik a fenntartó szervezet munkáját, azáltal hogy átfogó képet biztosítanak az általuk fenntartott intézmények legkülönbözőbb létszám és egyéb adatairól.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.