Kultúra, oktatásÁtjárás két állapot között

2019. március 23., szombat
 

Kapuk címmel nyílt meg Máté Hunor festőművész kiállítása a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen március 22-én. A festményekből és bronzszobrokból álló tárlat alkotásai között megjelenik az átjárást szimbolizáló kapu tematikája, és visszaköszönnek a művész sportélményei is.

 

 

 

 

 

 

 

„A festés, rajzolás volt számomra az, amiben megtaláltam valamiféle időtlenséget” – nyilatkozott korábban gyermekkoráról Máté Hunor, aki a sportolói karrier mellett talált vissza a képzőművészethez. Talán éppen a művésztelep falai között tette meg első lépéseit gyermekként, szülei ugyanis korábban itt alkottak. A művész jelenleg is a 2016-ban felújított Hódmezővásárhelyi Művésztelepen dolgozik, abban a műteremben, amit egykori mentoráról, Csikós András festőművészről neveztek el. Mindemellett a vásárhelyi Hód Úszó Sportegyesület munkáját segíti, korábban pedig úszóként vett részt osztrák színekben a pekingi és a londoni olimpián. 

 

„A kapu választ, nem az ember” – idézte Jorge Luis Borgest Borbély László, a művésztelepet működtető MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. operatív igazgatója a kiállítás megnyitásán, majd elmondta: Máté Hunor művészetében a kapu számos dimenziója jelenik meg. Elmondta: egy fiatal alkotó esetében a kapu az érett alkotói világba való belépés, átlépés lehetőségét testesíti meg, a választás véglegességét, a saját alkotói út megtalálását jelenti. „Máté Hunor ezzel a kiállítással átlép egy újabb kapun, és reméljük, hogy ennek a kapunak az építésében a MANK-nak is volt része” – fogalmazott Borbély László.

 

Máté Hunor plasztikáiban kihasználja a kontrasztra épülő lehetőségeket a különféle anyagok együttes használatával, a felületek megmunkálásának változatosságával. Még szobrászatában is keresi a színekben rejlő lehetőségeket hangulatkeltő eszközként, amely hatással a térhez való viszonyunkat is befolyásolni tudja. Bátran bánik a színekkel a festményeiben is, amelyek vissza-visszautalnak sportélményeire: hol egy téli megméretés, hol egy nyári olimpia sziluettjei bontakoznak ki a fürkésző szemek elé táruló lendületes ecsetvonások mögött.

 

Régóta foglalkoztatja a kapu témája Máté Hunort, amely művészeti koncepciójában nem csupán funkcionális, dekoratív tárgyként, hanem műtárgyként is hangsúlyt kap – mondta el Képíró Ágnes művészettörténész a megnyitón. „A be- és kilépést, az átjárást jelenti két állapot, két világ, fény és sötétség, valóság és azon túli között. A kapu a maga állandóságában az örök változó, motívuma hagyományosan összeköt, és átenged, mint a híd.”

 

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep 2016-ban befejezett teljes felújítása után a három közül, az egyik egyéni műtermet Máté Hunor kapta.

1983 március 13-án Szegeden született. Iskoláit helyileg jó ideig az határozta meg, hogy hol volt számára a legideálisabb lehetőség a sport – az úszás - miatt. Ez a cél elkísérte egészen addig, míg ösztöndíjas egyetemistaként az Egyesült Államokban, Michiganben az Oakland University – majd Alabama államban, a University of Alabama egyetemen tanult, majd szerzett művészeti diplomát.

2015-től a vásárhelyi Hód Úszó Sportegyesületben a felnőtt, ifjúsági, serdülő csapat munkáját segíti. Máté Hunor korábban felnőtt magyar bajnok volt. Ausztriában edzőként tevékenykedett. Osztrák színekben olimpián szerepelt Pekingben és Londonban. Máté Hunor számára nagyszerűen sikerült a pekingi olimpia: 100 mellen 1:00.93-mal megdöntötte Güttler Károly 1993 óta fennálló rekordját, és a magyar indulókat is maga mögé utasítva 18. lett – alig maradt el a középdöntőtől. Ideje nem volt hitelesíthető magyar csúcsként, hiszen a 2007 nyara óta kettős állampolgár fiatalember az osztrák szövetség tagjaként versenyzett az ötkarikás játékokon.

 
 
VH-MANK
 

Olvassa el ezt is!

Kerékpárút átadás közös biciklézéssel felavatva

Kerékpárút átadás közös biciklézéssel felavatva

A kerékpárút hivatalos átadása, az érdeklődők, az építők és a vásárhelyi polgármester, valamint a műszaki szakemberek részvételével, március 24-én vasárnap lesz.
Régészeti munkára várja az önkénteseket a Tornyai-múzeum

Régészeti munkára várja az önkénteseket a Tornyai-múzeum

A török által 1595-ben elpusztított Csomorkány területén a régészek irányításával önállóan végezhetnek kutatást, gyűjthetnek leleteket a múzeum számára.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.