Kultúra, oktatásÁtadták a Tornyai-plakettet

2017. október 21., szombat
 
Átadták a Tornyai-plakettet

Keserü Ilona festőművész kapta a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, az elismerést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kószó Péter és Hegedűs Zoltán alpolgármester adta át pénteken a vásárhelyi önkormányzat közgyűlésén.

 

 

 

 

 

 

Az elismerés átvételét követően a festőművész úgy fogalmazott, hogy a művészet mindig a legnagyobb dolog marad az emberek között. Olyat nyújthat a szellemnek, a léleknek, melyre csak a művészet képes. Hangsúlyozta, bár képzőművészet több területén is alkotott, számára mindig a festészet maradt a legfontosabb.

 

A tárlatot rendező Nagy Imre emlékeztetett rá, Keserü Ilona képzőművészeti főiskolásként sokszor ellátogatott gyakorlatra, művésztáborba Hódmezővásárhelyre. 1956 és 1962 között pedig rendszeresen részt vett a Vásárhelyi Őszi Tárlaton; ez idő alatt összesen tizenkét műve szerepelt a kiállításon.

A művészettörténész kifejtette, Keserü Ilona a hatvanas években úttörőnek számított, az utóbbi években egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapó absztrakt alkotóként tartják számon. 

Több mint négy évtizedes kihagyás után két nagyméretű, jelenlegi korszakára jellemző festménnyel tért vissza a tárlatra. A Felhőben szálló hangok című az úgynevezett szivárványszíneket használó korszakának legerősebb műveit idézi, míg a Szív ultrahang című a szivárványszínek és a drámai szürkék, kékek, valamint feketék kontrasztjára építő rendkívül személyes festői vallomás - közölte a múzeumigazgató.

 

A Tornyai-plakettel minden évben a tárlaton szereplő egy kiemelkedő művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg.

 

Olvassa el ezt is!

Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet - hogy ne felejtsen az utókor sem

Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet - hogy ne felejtsen az utókor sem

A vásárhelyi tanácskozás előtt az Emlékpont galériájában megnyitották Czingel Szilvia Szerelem papírrepülőn című kiállítását. Képekkel!
Tarolt a Veszprém

Tarolt a Veszprém

Nagy arányú vereségbe szaladt bele a Vásárhelyi Kosársuli Veszprémben. A királynék városának csapata sikerével ismét bejelentette igényét az NBI B csoport bajnoki címére,
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.