KözéletAsztalitenisz Diákolimpia városi versenye

2012. január 17., kedd
 
Asztalitenisz Diákolimpia városi versenye

A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, amely az általános és középiskolások számára minden évben 34 sportágban meghirdeti a Diákolimpiát.

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyen január 13-án a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda tornacsarnokában bonyolították le az Asztalitenisz Diákolimpia városi fordulóját.
A versenyen 6 iskola 9 csapattal vett részt. A négy kategória első három helyezettje, január 23-án Csongrádon indul a megyei döntőn. Innen az út már az országos döntőbe visz, amelyet február 18-19-én Budapesten rendeznek.


Eredmények:

Fiú csapat:    1. helyezett       Liszt Ferenc Ált. Isk. (Szabó Bálin, Szabó Dávid)

 

                       2.  helyezett       Kertvárosi Katolikus Ált. Isk. (Vidács Dániel, Varga Dániel)

 

                       3.  helyezett       Mártély (Tóth Roland, Papp Ernő)
 
 
 
Lány csapat:    1. Liszt Ferenc Ált. Isk.  (Kovács Regina, Rárósi Emese)

 

                          2. Szőnyi Benjamin Ref. Ált. Isk.  (Bán Blanka, Balogh Alexandra)

 

                          3. Szent István Ált. Isk.  (Molnár Alexa, Kmetykó Angála)
 
 
 
Fiú egyéni:   1. helyezett  Szabó Bálint Liszt. Ferenc. Ált. Isk.

 

                     2. helyezett  Orovecz Ádám Szőnyi Benjamin Ref. Ált. Isk.

 

                     3. helyezett  Papp Gergő Mártély
 

 

Lány egyéni: 1. helyezett  Kovács Regina Liszt. Ferenc. Ált. Isk.

 

                      2. helyezett  Molnár Alexa Szent István Ált. Isk.

 

                     3. helyezett  Bán Blanka Szőnyi Benjamin Ref. Ált. Isk.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.