TechTrendÁrtalmas a gyerekeknek az okostelefon?

2021. augusztus 3., kedd
 
Ártalmas a gyerekeknek az okostelefon?

Egyre több gyermek használ mobil eszközöket, ami egészségügyi veszélyeket hordoz magában.

 

 

 

 

 

A német Gyermek- és Ifjúsági Orvosok Szövetsége (BVKJ) szerint a túl fiatalon kezdett okostelefon- és tábla PC-használat egyáltalán nem tesz jót a kicsik fejlődésének, s arra sem jelent garanciát, hogy később emiatt könnyebben boldogulnak majd a munka digitalizált világában.

 

A helytelen eszközhasználat miatt a fiatalok túlterheltek lehetnek, fejfájás és pszichikai megbetegedések léphetnek fel náluk. Problémát jelenthet az is, hogy a szülők elhanyagolják a csemetéiket, mert számukra fontosabb a saját okostelefonjuk, s természetesen mindezt látják, érzékelik a gyermekek.

A szakemberek szerint a gyerekeknek először meg kell tanulniuk a testükkel, az érzéseikkel, a világgal és a más emberekkel tisztában lenniük. Gyakori jelenség azonban a mindennapok során, hogy a fiatalok anélkül foglalkoznak a technikával, hogy értenének hozzá, és tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy kialakulhat náluk a függőség.

Ugyanakkor azt nem tartanák megoldásnak, ha a fiataloknak megtiltanák a digitális technika használatát. Szerintük a tiltás helyett a megértés elvét kellene alkalmazni, s a szülőknek támogatniuk kell a csemetéiket az okostelefonok, a táblagépek és más készülékek megismerésében. A folyamat során tisztázni kell azt is, hogy a gyermek mit tehet és mit nem, mit láthat és mit nem az eszközökön.

Az Association of Teachers and Lecturers (ATL) nevű brit szövetség tagjai szerint ugyan a gyerekek a digitális készülékeket kiválóan kezelik, de más területeken közel sem teljesítenek jól. Sőt, a táblagépet használó gyerekek sokkal rosszabbul teljesítenek a tanulás során és az eszközökkel kapcsolatos függőség károsnak bizonyult a fejlődésük szempontjából.

 
 
Forrás: ATL.co.uk
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.