Kultúra, oktatásÁrnyaltabb kép a két világháború közötti időszakról

2016. november 28., hétfő
 
Árnyaltabb kép a két világháború közötti időszakról

November 25-én Szegeden a SZAB-székházban hatodik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát a Horthy-korszakról.

 

 

 

 


Újváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője Tudomány és politika válaszútján címmel Hóman Bálint megítéléséről tartott előadást. 

Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője fontosnak tartja az Újragondolt negyedszázad elnevezésű projektet, mert a legfrissebb kutatási eredmények felvonultatásával árnyalják a két világháború közötti időszakról kialakult képet. A szerzők és az előadók többsége fiatal, ami azért fontos, mert a rendszerváltás után születettek a szocializmus időszakának kliséitől mentesen ítélik meg a Horthy-korszakot.

 

A Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására (VIKEK) elnevezésű kutatóintézet égisze alatt megjelenő Közép-európai Közlemények című - 2008-ban alapított és eddig 35 számot megélt - tudományos folyóirat szerkesztőbizottsága és tanácsadó testülete Közép-Európa kutatásáért-díjat adományozott három kategóriában.

Első alkalommal Életműdíjat kapott Gazdag Ferenc professzor, a senior díjat Újváry Gábor, míg a junior díjat Miklós Péter kapott.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felértékelődik a vásárhelyi Vívócentrum

Felértékelődik a vásárhelyi Vívócentrum

Az öttusázóké mellett a vívók 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságának rendezési joga is Magyarországé lett a hétvégén. 
Jócskán pesszimista a magyar

Jócskán pesszimista a magyar

A magyarok a legborúlátóbb nemzetek között vannak, a felmérésből kiderül mi is a baja a hazánk lakosságának. Igaz nem is nehéz kitalálni.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.