KözéletAratóünnep a Béketelepi Napon

2011. június 21., kedd
 
Aratóünnep a Béketelepi Napon

Simon Imréné elnök: „A szervezés egyszerűsítése és bizony az anyagi nehézségek miatt idén június 25-én a Béketelepi nappal együtt rendezzük meg a Csúcsi Aratóünnepünket.

 

 

Képünkön: búzaszentelést tart a Csúcsi Olvasókör (archív)

 

 

 

A Csúcsi Olvasókör elnöke elmondta, függetlenül attól hogy a béketelepi ABC melletti területen lesz idén az Aratóünnep, ugyan úgy követi majd a hagyományokat. Vagyis a földekről hoznak kévét, meglesz a búzaszentelés, majd a kenyérszentelés és persze az ilyenkor elmaradhatatlan népdalok, néptáncok. A Városi Fúvoszenekar ébresztője után 9 órától  kezdődik az ünnepség, amelyet aratási ebéddel zárnak- sorolta a programokat az olvasókör elnöke.

 

 

Délután a Béketelepi Nap keretében cigánytánc nyitja a színpadi műsorok sorát, majd fél négytől a hódmezővásárhelyi Katolikus Plébánia támogatásával 2009 óta működő Károlyi Színpad előadása szórakoztatja a közönséget. És mint az ilyenkor szokás, lesz mazsorett bemutató és fitness show. 17 órától pedig Szikora István, azaz "Bunyós Pityu" küld „száz szál rózsát” a béketelepi asszonyoknak, legalább is dalban. Mert hogy biztos elhangzik ez az igen népszerű slágere is. Este héttől pedig a már tavaly nagy sikert aratott  Kiszin László muzsikálása alapozza meg az utcabál hangulatát.

 

Vásárhelyi Híreknek arra a kérdésére, mi az oka hogy idén a két rendezvény egybeolvadt,  Simon Imréné a Csúcsi Olvasókör elnöke azt válaszolta: „A szervezés egyszerűsítése és bizony az anyagi nehézségek miatt idén a Béketelepi nappal együtt rendezzük meg a Csúcsi Aratóünnepünket.” Majd hozzátette: ”Mi is  nehéz anyagi körülmények között működünk. Az önkormányzat segítségével kaptuk idén a színpadot és a hangosítást, ami nagy segítség. A többi olvasókörhöz hasonlóan nekünk is a pályázati lehetőségeket kell figyelnünk, ha programokat akarunk szervezni.” fejezte be Simon Imréné, aki az Olvasókörök Országos Szövetsége elnökségének tagja is.  

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.