KözéletAmikor a pontosság és gyorsaság egyformán számít

2012. május 26., szombat
 

Az MH ZHCS (Zászlóalj Harccsoport) kiképzésének részeként a napokban bajlövészetet, illetve harcjármű lövészetet tartottak a Bocskai István Lövészdandár 62. Lövészzászlóalj katonáinak, tájékoztatta szerkesztőségünket Búz Csaba hadnagy, sajtóreferens.

 

 

 

 

 

A párbajlövészet során a századok tíz-tíz csapatot alkottak, akik egymással körmérkőzéses rendszerben versenyeztek. Egy csapat öt főből, egy géppuskásból és négy gépkarabéllyal felszerelt lövész katonából állt. Egyszerre csak két csoport versenyzett egymással, és a saját céljaik pontos találatával ejtették ki az ellenfél tagjait.

 

Vezényszóra a csapatok előrefutottak a tűzszakaszra, ahol betöltötték a fegyvereiket és a 200, illetve 300 méterre lévő célokra lőttek. Egyénenként kevés lőszert kaptak, mert itt a gyorsaság és a pontosság volt a legfontosabb. Minden lövő mögött állt egy döntnök, aki figyelte az adott személyhez tartozó célt. Amennyiben azt találat érte, az ellenkező szektorban azonos pozícióban lévő katonát szimbolizáló bukó cél kiesett a versenyből, és piros zászlóval leintették a további végrehajtását. Az a csapat nyert, aki előbb lőtte le az összes célpontot. A döntőben a századok - az elért pontszámok alapján számított - három legjobb csapata vett részt.

 

Ezzel párhuzamosan egyéni, majd harcjármű tűzpár lőgyakorlatot is tartottak. A támadást imitálva - az ellenség felé közeledve - a harcjárművek egymás biztosításával haladtak előre miközben az egyik mozgott, a másik a toronyfegyverekkel tűzfedezetet nyújtott-tájékoztatott Búz Csaba.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.