KözéletAmi a mai gyerekek életéből hiányzik

2011. október 31., hétfő
 

Dobások, gurulások, különböző fogások. Nyílt napon mutatták be a fél év alatt megszerzett tudásukat, a Hód Judo SE tagjai. A nézőközönség sem sokáig pihenhetett a székeken, hiszen mindenkire játékos feladatok vártak a tatami szőnyegeken.

 

Nézze meg videó beszámolónkat ITT!

 

 

 

Már több mint fél éve működik sikeresen a hódmezővásárhelyi Mozgásközpontban a Hód Judo SE. Jelenleg 15 fős a fiatalok csapata és néhány felnőtt is ját már az edzésekre.

 

„A cél az lenne, hogy a gyerekek megismerkedjenek egy igen nagy múltú olimpiai sportággal, valamint hogy mindenki megismerkedhessen egy az egész testet átmozgató sporttal. Az egyesület felnőtt tagjainak életvitelébe már teljesen beivódott az edzés, míg a gyerekeknél fontos, hogy kondicionális és koordinációs mozgásformához jussanak, ami a legtöbb mai gyermek életéből igencsak hiányzik.”- foglalta össze az egyesület létrejöttének lényegét dr. Hangyási Dávid Botond, vezetőedző.

 

A 10-13 éves korosztály heti három edzésen vesz részt, de az egyesület szeretne a fiatalabb gyerekek felé is nyitni, heti egy edzésen a 4-től 7 éves érdeklődő korosztályt várják. Az edzések szisztematikusan épülnek fel. A bemelegítést sokszor a szabadban kezdi a csapat, kocogással, vagy épp kötélmászással. A judo technikai elemeinek gyakorlását gimnasztika feladatok előzik meg, az edzés végén pedig a játékra is jut idő.

 

Így történt ez a mostani nyílt napon is, ahol a nézők soraiból, a vállalkozó szellemű fiatalok is beálltak gyakorolni. A judo elemei mellett, a kezdőkre is gondoltak a szervezők, hiszen egyszerű erőnléti feladatok végrehajtásával részt vehettek egy játékos versenyben is. A bukfenc, a kötélmászás, vagy épp a négyütemű fekvőtámasz után ajándék járt a jól teljesítőknek.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.