KözéletAmi a kórházigazgatónak is fontos

2011. augusztus 31., szerda
 
Ami a kórházigazgatónak is fontos

„Férfiak között az  egyik kiemelt halál ok, a prosztatarák, ami egyértelművé teszi hogy figyelni kell magunkra”, jelentette ki Dr. Kallai Árpád az Erzsébet Kórház  és Rendelőintézet főigazgatója, miközben – mint ahogy képünkön is látható - ő maga is részt vett a szűrővizsgálaton.

 

 

 

 

Az általa irányított kórház végzi azt a közel egy hétig tartó felmérést, amelyben egy, a vérből kimutatható új eljárás keretében 400 vásárhelyi 40 év feletti férfi prosztatarák szűrését végezték.

„Ilyen jellegű szűrés eddig is volt, amelynek az volt a gyenge pontja, hogy ha a vizsgálat eredményeként, jellegében rákos megbetegedést mutattak ki, a diagnózis sok esetben nem volt egyértelmű, ha esetleg éppen akkor valamilyen gyulladás vagy más jellegű prosztatabetegség állt fenn. Ez a mostani vizsgálati eljárás, ezt kizárja”, mondta Pethő Zsuzsanna az Egészséges Vásárhely Program vezetője. Ez az eljárás viszont nagyon drága, tette hozzá. Egy gyógyszergyár felkérésére végzik most ezt a szűrést 400 férfi részére, akik a háziorvosoknak biztosított  kvóta és egy körlevélben történt felhívás alapján vesznek részt a vizsgálaton, augusztus 30-a és szeptember 2-a között. Pethő Zsuzsanna elmondta, az Egészséges Vásárhely Program országos sikerét jelzi ez a szűrés, mert kifejezetten felkérték őket ennek a vizsgálati programnak a lebonyolítására. Ahogy az igazgatónő fogalmazott, tudták, hogy a lakosság szenzitív, aktívan és szívesen részt vesz ezekben az egészségmegőrző, prevenciós akciókban. Mint mondta, ez jelen esetben is így van, hiszen már az előjegyzések szinte az egész hétre beteltek. Arra a kérdésünkre, mikor lesz ez a szűrés szélesebb körben is elérhető, az igazgatónő elmondta, egy nagyon drága vizsgálatról van szó, amelyet most egy gyógyszergyár finanszíroz, azonban hasonlóan az EVP méhnyakrákszűrési programjához, igyekeznek a prosztatarák szűrés fontosságát is jobban beépíteni a köztudatba, hiszen a statisztikák szerint Magyarországon 1000 férfiből 7-nél mutatnak ki prosztatarákos megbetegedést.           

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.