Kultúra, oktatásAmatőr Művészeti Fesztivál idén is

2012. november 12., hétfő
 
Amatőr Művészeti Fesztivál idén is

Aki be akar jutni az elődöntőbe, november 15-ig jelentkezhet, prózai, vers, ének, humor, tánc, zene, színház, bűvész vagy bármilyen más szabadon választott művészeti produkcióval.

 

 

 

 

 

 Tavaly rendhagyó módon Mindszenten, a Keller Lajos Művelődési Központban rendezték meg a XXVI. Amatőr Kistérségi Fesztivál döntőjét.  A vásárhelyieken kívül Mártélyról, Mindszentről, Székkutasról, valamint Szegvárról és Szentesről is jöttek előadók. Összesen négy kategóriában 23 egyéni és csoportos fellépő tudását értékelték. A fesztivál kétszáznyolcvanezer forint összdíjazással zárult.

 

A kulturális rendezvényt a tehetségek felfedezésének és a térség sokszínűségének bemutatása céljából alapították. Az eredetileg városi kezdeményezés mára régiós programmá nőtte ki magát. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ  idén is hasonló szándékkal rendezi meg az amatőr művészeti fesztivált.

 

A BFMK felhívásában ismét tehetségeket keres prózai, vers, ének, humor, tánc, zene, színház, bűvész vagy bármilyen más szabadon választható művészeti produkcióval. November 15-ig lehet jelentkezni. Az idén már huszonhét éves múltra visszatekintő tehetségkutató elődöntői november 19-én és 20-án lesznek. A zsűri döntése után, az innen továbbjutók részt vesznek december 21-én a döntőben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.