KözéletAlmási István a FIDESZ és a KDNP polgármesterjelöltje

2012. május 24., csütörtök
 
Almási István a FIDESZ és a KDNP polgármesterjelöltje

A Fidesz és a KDNP döntött: a jelenlegi alpolgármester jelölését támogatják a vélhetően a nyár végén esedékes hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson.

 

 

Képünkön Lázár János és Szél István (b) megérkezik a délutáni taggyűlésre (Fotó: VH)

 



A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete, és a Kereszténydemokrata Néppárt Hódmezővásárhelyi Szervezete közleménye szerint, a mai napon közös taggyűlést tartott, amelyen részt vett Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, valamint Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

A közös taggyűlésen a szervezetek egyhangú döntést hoztak arról, hogy Almási István alpolgármester jelölését támogatják a vélhetően a nyár végén esedékes hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson.

Semjén Zsolt az ülés keretében kiemelte: Almási István 18 éve önkormányzati képviselőként, 12 éve alpolgármesterként dolgozik a városért, tevékenysége, tapasztalata és elkötelezettsége garanciát jelent Hódmezővásárhely hosszú távú, biztos és kiszámítható fejlődésére.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltjének személyéről a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás kiírását követően - a helyi szervezetek ajánlása alapján - az elnökségek hoznak végső döntést.

 

Almási István 1944. július 12-én született a Békés megyei Eleken. 1968-ban a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett, magyar-ének-zene szakon, általános iskolai tanári, majd 1979-ben népművelői diplomát. Szülőfalujában, majd Hódmezővásárhelyen dolgozott tanárként. 1975-től a vásárhelyi Petőfi Művelődési Központ népművelője, a következő esztendőtől igazgatója volt, 1983-tól 2000-ig a Németh László Városi Könyvtárat vezette. 1994-től önkormányzati képviselő, 2000-től a város alpolgármestere, 2003 óta pedig a KDNP helyi elnöke.

Munkájáért több más elismerés mellett 1995-ben Pro Urbe Hódmezővásárhelyért díjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

 

Olvassa el ezt is!

Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.