MozaikÁllati jó dolguk van

2011. június 2., csütörtök
 
Állati jó dolguk van

57 ezer csomag hamis keksz, más édességekkel együtt vasúton érkezett a kelebiai határátkelőre még 2010-ben. Június 2-tól már a Vadaspark lakói nassolhatnak belőle.

 

 

 

 

A Főigazgatóság felügyelete alá tartozó tompai Határkirendeltségen a tavalyi év folyamán felderített és lefoglalt 2 szállítmány -  jelenleg már emberi fogyasztásra alkalmatlan - hamis édességet a pénzügyőrök a Szegedi  Vadaspark lakói számára ajánlották fel..

A két szállítmány, több mint 57 ezer csomag keksz más édességekkel együtt vasúton érkezett a kelebiai határátkelőre még 2010-ben - közölte Márkus András regionális főigazgató az adományozás alkalmából rendezett június 2-i sajtótájékoztatón.
A szállítmányok szigorított vizsgálata során a pénzügyőrök különböző, szerzői jogvédelem alatt álló mesefigurákkal ellátott édességeket találtak, amelyekről a szakértők később megállapították, hogy gyártóik jogosulatlanul használták a védjegyeket. A 16 millió forint értékű árut ezért a pénzügyőrség lefoglalta - mondta a dandártábornok.
Az édességeket, mivel már emberi fogyasztásra alkalmatlanok, a pénzügyőrség a hivatalos eljárások lezárultával fölajánlotta a Szegedi Vadasparknak. A határon lefoglalt élelmiszerek megsemmisítésének e speciális módját nem először választották a fináncok. Néhány éve a röszkei átkelőnél lefoglalt cukrot kapott a Szegedi Vadaspark, ezt az itt tartott méhek etetéséhez használták föl. 2009-ben pedig egy illegális búzaszállítmányt és 12 tonnányi szintén a határon lefoglalt paprikát fogyaszthattak el az állatkert lakói.
Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója közölte, törekszenek arra, hogy az állatok étrendje is kiegyensúlyozott legyen. Ahogy az emberek, úgy az állatkert lakói sem ehetnek folyton édességet, a pénzügyőrségtől kapott keksz azonban kiválóan alkalmas jutalomfalatnak a majmok vagy a disznófélék, például a pekári malacok számára.

 

Olvassa el ezt is!

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.