KözéletÁllami kézbe adja intézményeit a megyei önkormányzat

2011. augusztus 26., péntek
 
Állami kézbe adja intézményeit a megyei önkormányzat

Önkormányzati reform részeként Csongrád megyében elkezdődött a megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmények átadásának előkészítése, 2012-től a megyei kormányhivatal működteti ezeket az iskolákat, kórházakat, szociális létesítményeket - jelentette be Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök pénteken Szegeden.

 

 

 

 A megyei önkormányzatok feladata a korábbi intézményfenntartó szerep helyett a fejlesztési stratégiák kidolgozása lesz - mondta a politikus az intézményvezetők bevonásával tartott értekezletet követő sajtótájékoztatóján.
Az egyes térségek sajátosságai jelentősen eltérnek. A megyei önkormányzatok szerepe - választott testületként - ezek figyelembevételével a korábban gyakran esetlegesen kiírt pályázatok összehangolása lesz - közölte a közgyűlési elnök.
A rendszerváltáskor kialakult önkormányzati struktúra jelentősen torzult, a fokozatos forráskivonás nyomán a települések sorra adták át feladataikat a megyéknek. A megyei önkormányzatok anyagi lehetőségei is behatároltak voltak, az előző kormányzati ciklusban csak Csongrád megyétől 4,7 milliárd forintnyi működési forrást vontak el. Ennek ellenére az önkormányzat jelentős fejlesztéseket hajtott végre intézményhálózatában, ehhez azonban kötvénykibocsátásra kényszerült - hangsúlyozta Magyar Anna.
A politikus szerint logikus, hogy az intézmények működtetéséhez szükséges vagyon átadásával együtt az ennek fejlesztésére fordított kötelezettségek is a kormányhivatalhoz kerülnek.
B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott közölte, bár végleges döntés még nem született, ahhoz, hogy az intézmények zavartalanul működhessenek január 1-je után is, el kellett indítani az átadás előkészítését.
A kormány várhatóan még augusztusban tárgyal az új önkormányzati törvényről, amelyet szeptember elején vitatnak meg a Fidesz és a KDNP közös frakcióülésén. A 2012. január 1-jén hatályba lépő jogszabályt október végén, november elején fogadhatja el a parlament.
Csongrád megyében a jelenleg ezerfős kormányhivatalhoz a megyei intézményekkel mintegy négyezer foglalkoztatott és csaknem száz ingatlan kerülhet át - tudatta a fideszes országgyűlési képviselő.

 

Az intézkedés Hódmezővásárhelyen a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthont érinti.

A megyében továbbá állami kézbe  kerül a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium, a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, a Csongrádi Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, a Horváth Mihály Gimnázium, a József Attila Gimnázium, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Szentes-Hódmezővásárhely), a Makói Oktatási Közpon, Szakképző Iskola és Kollégium, a Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet és a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.