KözéletAlföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2012

2012. április 24., kedd
 
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2012
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amelyet idén május 11 - 12 - 13-án rendeznek.

 

 

Képünkön Antal Gábor vezérigazgató a díjátadáson (Fotó: VH)

 

 

Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket április24-én kedden délelőtt a Bagolyvár Éttremben, ahol a meghívott vendégek és a sajtó képviselői előtt ünnepélyes keretek között adták át a XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok elismeréseit. Fekete Balázs állattenyésztési igazgató kiemelte: a nehezebb gazdasági helyzet szerencsére nem érződik a kiállítás megrendezésében, mert jelentősen nőtt a kiállítók terület igénye. Azt is hozzátette, idén megnövelték területet, de továbbra sem vásározó és falunap hangulatot szeretnének, mert – mint mondta- az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat talán éppen ez a szakmai elhivatottság tette az agrárium egyik legrangosabb kiállításává. Arról is beszélt, hogy technikai és időegyeztetési problémák miatt idén nem lesz kiemelt vendég ország. Az állattenyésztés hét ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske- és a baromfitenyésztők mellett, idén először a díszbaromfi tenyésztők, valamint a halászat legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. 2012. május 11-13. között immáron tizenkilencedik alkalommal ad otthont a küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület a rendezvénysorozatnak. Fajtabemutató és bírálat, valamint versenyek és fórumok is várják a résztvevőket. Kellemes hangulatú, magyaros stílusú nádfedeles faszerkezetes állatbemutató terek között járva az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozója fogadja a látogatókat.

 

Programok:

2012. május 11. péntek


  9.00


Ünnepélyes megnyitó

Dísztér

  9.40

 

Tisztelet a győzteseknek - ünnepélyes emléktábla avató

Dísztér

10.00


Magyartarka fajtabemutató

„A” szektor

10.00


Juh és kecske tenyészállat bírálat

„D” szektor

10.00


Baromfi fajtabemutató

„F” szektor

10.30


Ló tenyészállat bírálat

„F” szektor

10.30


Holstein-fríz showbírálat

„A” szektor

14.00

 

Húsmarha tenyészállat bírálat

„F” szektor

14.00


Sertés tenyészállat bírálat

„C” szektor

15.00


Hal fajtabemutató

„F” szektor

17.30


Bemutató fejés

„A” szektor

19.00


Tavaszi Zsongás - a Rotary Club jótékonysági estje a Fekete Sas báltermében

 

 

 

2012. május 12. szombat


  9.00


Kiállítás nyitása


10.00


Tenyészállat felvezetés, ünnepélyes díjkiosztás

„A” szektor

10.00

 

"mgy" - Erőszakmentes csikóelindítás

„F” szektor

10.00


Agárverseny az Állattenyésztési Napok Díjáért

„G” szektor

10.30


"Látvány” mangalicavágás

„F” szektor

11.30

 

Hód-Dog Center Kutyaiskola bemutatója

„F” szektor

11.30


Hal fajtabemutató

„F” szektor

11.50

 

Furioso Fesztivál - csikós bemutató

„A” szektor

12.00

 

Díjlovas bemutató

„F” szektor

12.00


Főzőverseny zsűrizése


12.00

 

Holstein-fríz felvezetők ügyességi versenye

„A” szektor

12.30


Málhás shetland póni bemutató

„F” szektor

13.00

 

Díjugrató verseny - C1 kat.

„G” szektor

13.00

 

Gyermek lovasok ügyességi versenye

„F” szektor

13.30


Sertés árverés

„C” szektor

13.30


Képzés, ahogyan a lovak szeretnék! - "mgy"

„A” szektor

13.40

 

Furioso Fesztivál - díjlovas bemutató

„F” szektor

14.00


Főzőverseny eredményhirdetése

 

14.00


Baromfi fajtabemutató

„F” szektor

14.20


Magyar vizsla show

„F” szektor

14.30

 

Magyar lovak derbije a Hód-Mezőgazda Zrt. díjáért

„G” szektor

14.30

 

Furioso Fesztivál – fajtabemutató

„A” szektor

15.00


Shetland póni kanca ötösfogat

„F” szektor

15.20


Gyermek lovasok ügyességi versenye

„F” szektor

15.30

 

Holstein-fríz nyírási és fejési bemutató

„A” szektor

16.00


Tenyészmén parádé

„A” szektor

16.00


Bábolna Takarmány Derby

„G” szektor

16.00


"mgy" - Erőszakmentes csikóelindítás

„F” szektor

16.30


Húsmarha fajtabemutató

„F” szektor

17.00


Furioso Fesztivál - „Puszta ötös”

„A” szektor

17.15


Fogatkavalkád

„A” szektor

17.20


Agárverseny díjkiosztása

„F” szektor

18.00


Bemutató fejés

„A” szektor

 

 

2012. május 13. vasárnap


  9.00


Kiállítás nyitása


  9.00


Tenyészállat felvezetés

„A” szektor

  9.00

 

CAN-C. kategóriás fogathajtó verseny

„G” szektor

  9.30


XXVIII. Szent György Napi Juhásztalálkozó-megnyitó

„D” szektor

  9.30


„Látvány” mangalicavágás

„F” szektor

10.00


"mgy" - Erőszakmentes csikóelindítás

„F” szektor

10.30


Juh-és kecske tenyészállat bemutató és értékesítés

„D” szektor

11.00


"Állati jó show gyerekeknek"- rajzverseny, malacfogó verseny,




Ki Mit Tud?- az állatokról, tehénfejő- és tejivó verseny,

 

 

 

halsimogatás, pikkelykirakás

„A” szektor

11.30

 

Magyar vizsla show

„F” szektor

12.00


Málhás shetland póni bemutató

„F” szektor

12.30


Gyermek lovasok ügyességi versenye

„F” szektor

12.30


Húsmarha fajtabemutató

„F” szektor

13.00


Ifjú Holstein-tenyésztõk XV. Országos Felvezetõ Versenye

„A” szektor

13.30

 

Magyar kutyafajták fajtabamutatója

„F” szektor

13.30


Képzés, ahogyan a lovak szeretnék! - "mgy"

„A” szektor

14.10

 

Dáma lovas bemutató

„F” szektor

14.30

 

Holstein-fríz nyírási és fejési bemutató

„A” szektor

14.40

 

Shetland póni kanca ötösfogat

„F” szektor

15.00

 

Díjlovas bemutató

„F” szektor

15.20


Furioso Fesztivál – fajtabemutató

„A” szektor

15.30


Juhnyírási bemutató

„D” szektor

15.30


Baromfi fajtabemutató és árverés

„F” szektor

16.00


"mgy" - Erőszakmentes csikóelindítás

„F” szektor

16.10


Furioso Fesztivál - csikós bemutató

„A” szektor

16.30

 

A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub bemutatója

„A” szektor

17.30


Bemutató fejés

„A” szektor


Nyitva tartás: minden nap 9-18 óráig

 

Belépőjegy: 1000 Ft ( 18 éven aluliak részére ingyenes)
Parkolójegy: 1000 Ft

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.