Kultúra, oktatásAktívan interaktív nap az Emlékpontban

2011. június 7., kedd
 

Június 7-én délután ezek között a falak között eddig még sosem volt hatalmas zsibongás közepette zajlott a Hódtálentum pályázat gazdag programokkal teli záró hete.

 

 

 

 

 

 

A játékos délután keretében számos érdekes programon vehetnek részt a diákok. Mint képeinken is látható a kiállítóteremben a diák „lovagok és lovaglók” fergeteges hangulatú történelmi kvízt oldottak meg, az Emlékpont udvarán pedig népi játékokkal, gólyalábazással, zsákban futással, botvívással várták az érdeklődő fiatalokat, míg az előadóteremben diákpályázat képeiből, valamint népművészeti eszközökből és tárgyakból nyílt kiállítás.

 

A mozgalmas délután, a kistérségi történelmi szaktárgyi verseny eredményhirdetésével kezdődött, majd a gyerekek népi játékokat próbálhattak ki, angol nyelvi feladatokat oldhattak meg, mondta a Vásárhelyi Híreknek Papp Enikő, a Klauzál Gábor Általános Iskola történelemtanára. Azt is elmondta, az előadóteremben látható kiállításra a tehetség körökben részt vett gyerekek honismerettel kapcsolatosan tárgyakat gyűjtöttek össze, tablókat készítettek. A tavalyi tanév kezdete óta zajló pályázatban a Varga Tamás, a Szent István és a Klauzál Gábor Általános Iskola vett részt. Nagyon sok gyereket megmozgató projekt utolsó hete zajlik. Hozzátette, természetesen a város összes iskolájából részt vettek a pályázat keretében meghirdetett angol-, informatika-, természetismeret-, matematika versenyen. A történelemversenyen például 85-en vettek részt. Ennek ma volt az eredményhirdetése, fejezte be Papp Enikő.

 

Végeredmény:

 

5. évfolyam:

1. hely: Marton Endre, Szent István Általános Iskola
2. hely: Makó András, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
3. hely: Káposztás Mónika, Szent István Általános Iskola
4. hely: Dobsa Bendegúz, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
5. hely: Osvald Kyra, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
6. hely: Németh Dávid, Varga Tamás Általános Iskola

6. évfolyam:

1. hely: Tóth Krisztina, Varga Tamás Általános Iskola
2. hely: Bagi Mária, Varga Tamás Általános Iskola
3. hely: Tarján Ádám, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
4. hely: Kőszegi Máté, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
5. hely: Varga Ágnes Kata, Bethlen Gábor Református Gimnázium és Általános Iskola
6. hely: Sándor Nelli, Németh László Gimnázium és Általános Iskola

7. évfolyam:

1. hely: Zsigmond Anna, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
2. hely: Szabó Adrienne, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
3. hely: Molnár Lilla, Szent István Általános Iskola
4. hely: Dudás Bence, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
5. hely: Fekete Dániel, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
6. hely: Herke Szabolcs, Varga Tamás Általános Iskola

8. évfolyam:

1. hely: Szögi László, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
2. hely: Tóth Péter, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
3. hely: Sisák Tamás, Szent István Általános Iskola
4. hely: Lukács Máté, Liszt Ferenc Ének–zenei Általános Iskola
5. hely: Szeles Dávid, Németh László Gimnázium és Általános Iskola
6. hely: Gyovai József, Varga Tamás Általános Iskola

 

Olvassa el ezt is!

Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?

Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?

A mesterséges intelligencia fejlődése óriási lendületet vett az elmúlt években, és napjainkra beszivárgott az élet minden területére, így az oktatásba is.
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust

Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust

December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?

Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?

Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
Ajándékozás a Városházán

Ajándékozás a Városházán

A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...