Kultúra, oktatásAkik a legjobban ismerik Liszt Ferencet

2011. október 20., csütörtök
 

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján, a Liszt Emlékév programsorozatában a zeneszerző nevét viselő iskola rendezett egy levelező versenyt. A többfordulós megmérettetés ma lezárult és ünnepélyes eredményhirdetést is tartottak.

 

 

Fotó: VH

 

 

36 pályamunka érkezett arra a levelezőversenyre amit a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének  Zenei Általános Iskola és Óvoda indított útjára még szeptemberben. A város szinte minden általános iskolájából neveztek a harmadik és negyedik osztályos tanulók, hogy kiderüljön, ki ismeri a legjobban Liszt Ferenc életét, munkásságát.

 

Rostás Istvánné, a verseny szervezője és koordinátora elmondta, a feladatsorok megalkotásánál, fontos szerepet kapott a kutatómunka. „Elsősorban Liszt Ferenc életrajzát kellett bemutatniuk a gyerekeknek, valamint a zeneszerző munkásságát, azon belül is nagy hangsúlyt fordítottunk a magyarsághoz, a nemzeti tudathoz kapcsolódó műveire. A cél az volt, hogy a versenyzők minél több kutatómunkát végezzenek.” A lexikális tudás nem volt elég a sikerhez, hiszen a szerzőóriás emlékének jelenkori megőrzése is nagy hangsúlyt kapott a versenyen. A tanulóknak különböző szobrokat, festményeket és emléktáblákat kellett felkutatniuk.

 

A verseny szellemiségéről és üzenetéről, Forrainé Kószó Györgyi, az iskola igazgatója  beszélt. „Liszt Ferenc életét, munkásságát, a kitartás, a sokoldalúság, a sokszínűség jellemezte. Ezzel kötődik leginkább a magyar néphez, ezzel mutatja ki leginkább a nemzethez való tartozását, és úgy gondolom ez a fiatalok előtt is egy remek példa lehet, a jövőbeli életpályájuk során.”

 

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az iskola tanulói egy kisebb hangversennyel kedveskedtek a vendégeknek. A 36 pályázó közül többen is holtversenyben végeztek, így összesen tíz jutalmat osztottak ki a szervezők.

 

 

Végeredmények:

 

1. helyezett:

 

Karsai Endre (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő: Beke Anikó),

 

2. helyezett:

 

Bodzsár Mira (Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda),

 

3. helyezett:

 

Czékmán Luca (Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Pintérné Elekes Edit),

Kovács Benedek (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő: Beke Anikó),

Pap Martin Dominik (Szent István Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Csonkáné Détár Ágnes),

 

4. helyezett:

 

Nagy Brigitta (Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Fekete Olga),

 

5. helyezett:

 

Vas Bence (Szent István Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Csonkáné Détár Ágnes),

Faragó Rebeka (Szent István Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Gardiné Fülöp Ildikó),

 

6. helyezett:

 

Fürdök Viktor (Szent István Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Gardiné Fülöp Ildikó),

Wolf Milán (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő: Beke Anikó).

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.