SportAkár nyerhettek volna a vásárhelyiek

2018. január 13., szombat
 
Akár nyerhettek volna a vásárhelyiek

Az utolsó percben veszítette el a Tehetséges Fiatalok BP elleni mérkőzést a Kosársuli. Utasi Gábor legénysége a második félidőben magához ragadta a kezdeményezést, de a lendületük nem tartott ki a mérkőzés végéig. Döntő volt, hogy a kék-sárgák egyetlen triplát sem tudtak dobni.

 

 

 

 

 

Felborult a hazai pálya az első percekben, miután a bajnokság egyik legponterősebb kosarasa, Beák két perc alatt 3 triplát szórt. (2-12) Utasi Gábor rögtön időt kért, de ez nem állította helyre a rendet, sőt: Buzás és Debreceni egyre jobban belelendült, ami 8-22-es állást eredményezett. Nem adta fel azonban a Kosársuli, Gajic, Szabó és Molnár pontjaival 20-26-ra zárkóztak fel a kisszünetre.

 

Nagy csatát hozott a második periódus első kétharmada, ennek megfelelően nem a sok pontról szólt ez az időszakban. Mehmedovics mester nem hagyta szó nélkül ezt, de sokkal előrébb ezután sem voltak. Ráadásul az utolsó pillanatokból a Vásárhely jött ki jobban, így Vasék megfelezték a hátrányukat a fordulás előtt, amikor 32-35 állt az eredményjelzőn.

 

Összekapta magát a TF a félidőben, Szobiék 48-39-nél jutottak levegőhöz. Ám a kék-sárgák nem hagyták magukat, a sok lepattanót lekapó Bálint, Molnár és Szabó villant néhányszor, ami után utolérték riválisaikat, sőt Gajic két büntetője után fordult a kocka, és a Csongrád megyeiekhez került a vezetés. (54-50)

 

Pikk-pakk egyenlített a fővárosi alakulat, amit cserével próbáltak ellensúlyozni a hazaiak. Szabó Péter új lendületet adott társainak, akik 60-54-re ismét magukhoz vették az előnyt. A Tehetséges Fiatalok szívósan játszva visszakapaszkodtak, a Hódmezővásárhely viszont nem tudott betalálni, így 2 minutummal a vége előtt Utasi edző hívta tanácskozásra fiait. Ettől függetlenül az utolsó perc előtt 60-60 volt az állás. Az addig 7/1-s mutatóval dobó Kerkai suhintott egy triplát, ami győzelmet jelentett a budapestieknek.

 

Vásárhelyi Kosársuli – Tehetséges Fiatalok BP 60-63 (20-26, 12-9, 22-15, 6-13)

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Gelencsér, Vadász és Mintál
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 120 néző.

 

Kosársuli: SZABÓ 19, Bálint 4, Varga 5, Vas 12, Gajic 8.
Csere: Molnár 10, Horváth-, Pavlovic 2.
Edző: Utasi Gábor

 

TF: KERKAI 15/6, BEÁK 14/12, Buzás 12/6, Szobi 8, DEBRECENI 14.
Csere: Csabák -, Adegbite -.
Edző: Merim Mehmedivics

 

Utasi Gábor: „Tudtuk, hogy kevés pontos mérkőzés lesz, és nagyon fontos lesz az eredményes támadójáték. Nem emlékszem mikor volt utoljára, hogy nem volt sikeres három pontos kísérletünk hazai pályán. A TF tudatosan lassította a játékot, de még így is nyerhettünk volna.”

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Dobra Ildikót felkészítő munkájáét díjjal jutalmazták

Dobra Ildikót felkészítő munkájáét díjjal jutalmazták

Az országban a húsz díjazott testnevelő tanárok egyike a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola pedagógusa.
Orvoshiány enyhítése lakással

Orvoshiány enyhítése lakással

Tavaly év végén a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Lázár János javasolta, hogy a hosszútávra szerződő orvosoknak a város ingatlant biztosítson.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát