SportAjna-invázió, világcsúcs, hangulatmámor – robog az Eb-vonat

2016. július 8., péntek
 

Félidejéhez érkezett a 43. Aréna Junior Úszó Európa-bajnokság. Kiváló a hangulat a remek miliőjű vásárhelyi uszodában.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A vártnál nagyobb sikere van a Junior Úszó Eb-nek városunkban. Előzetesen sejteni lehetett, hogy minden téren kiváló versenynek lehetnek részesei a helyiek és az ide látogatók, ám a hangulat, valamint a viadalok nívója rátesz még egy lapáttal.

A vásárhelyiek úszásánál egyszerűen felrobban a szépszámú közönség, a 3. nap délelőttjén a férfi 50 méteres mellúszás negyedik futamában például egészen különleges dolog történt: egymás mellett, a hatos, hetes, nyolcas pályán ugrott medencébe Kendi Csaba, Miksi Richárd és Süli Ákos. Saját eredményeiket sorra múlják felül a Hódúszó sportolói, akik számára frenetikus érzést és sok pluszt jelent a biztatás.

Mellettük Késely Ajna a kontinensviadal sztárja, a 2001-es születésű lány uralja a gyorsúszást, 400 és 800 méteren már diadalmaskodott, de a következőkben is figyelni kell rá – látszik eredményein, küzdeni akarásán, hogy minden honfitársához hasonlóan élvezi, hogy itt lehet. Csütörtök este Klement Kolesnikov robbantotta fel az arénát, az orosz hátúszó 100 méteren junior világcsúcsot repesztett.

 

A csapatok egyenként hangos kiáltásokkal, beszédekkel, énekekkel készítik fel magukat a délelőtti és esti programok előtt, egy-egy versenyzőjük úszása alatt extázist élnek át. Remekül érzik magukat Vásárhelyen, valamint a környező városokban a szállásokon, elégedettek az itt tapasztaltakkal. A fiatalok szívüket-lelküket kiteszik saját számaik alatt, többen lesznek rosszul az izgatottságtól, a tehertől, a nyomástól, másokat feldob a dudaszó, a versenybírók indítója.

 

A színfalak mögött zajlik azonban az igazi munka. Több százan – versenybíró-, szervező-, szakember gárda, a média – köztük a Vásárhelyi Hírek - tesz meg mindent az önkéntesekkel karöltve azért, hogy problémamentesen haladjon az Eb. Folyamatosan reagálnak a nemzetek kéréseire, panaszaira, a versenyzőkkel kapcsolatos ügyekre (ruhák, akkreditációs kártyák, doppingellenőrzések, bemelegítés, eredményhirdetés, csapatvezetés és egyebek), gondosan ügyelnek a közvetítésre, a technikára, rajtlistákat, eredménylistákat kézbesítenek, sokszorosítanak, nézőket, illetékeseket fogadnak, hallgatnak meg. A kemény munka gyümölcse a reakciókban térül meg: a legfontosabb, hogy mindenki számára a tökéletes legyen a megfelelő szó.

 
 
Nagy Benjámin
 

Olvassa el ezt is!

A Junior Úszó EB második napjának összefoglalója

A Junior Úszó EB második napjának összefoglalója

A 14 éves Késely Ajna újabb aranyérmet szerzett, ezúttal 400 m gyorson nyert Európa-bajnoki rekorddal.
Ötkarikás ruhapróba

Ötkarikás ruhapróba

Risztov Éva úszó a Syma Rendezvényközpontban tartott olimpiai ruhapróbán július 6-án. A vásárhelyi születésű sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.