Kultúra, oktatásAjándék az Aranyossy-s gyerekeknek

2011. február 14., hétfő
 

Február 14-én délután átadták „rendeltetésének” a nyeremény hintát, amely Szabó Gáborné igazgatónő szerint az első darabja az iskola udvari játékainak sorában.

 

 

Mint arról már a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk, a Trilak Festékgyár által kiírt pályázat első fordulójában az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola százezer forint összegben nyert festéket, amivel még a nyári szünidőben a tanárok szabadidejükben tucatnyi faliképpel színessé varázsolták az intézmény folyosóit. A festékgyár képviselői és Kő Boldizsár (42) képzőművész zsűrizésével  a falra festett képekkel a pályázat második fordulójában ismét nyertek, ezúttal kétszázezer forint értékben egy fából készült szabadtéri játékot az udvarra és az iskola diákjai részére egy teljesen ingyenes egész napos buszos kirándulást a Duna kanyarba.  Az Aranyossy iskola 50 diákját 2010. november 11-én, pénteken a buszos kirándulásra el is vitték Visegrádra, azonban a iskola udvarára kerülő játék egy kis késéssel csak február 14-re készült el. A kedves kis mérleghinta a fából készült szabadtéri játékok avatott tervezőjétől, Kő Boldizsártól származik. A Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta: több évvel ezelőtt a népmese világában találta meg azt a szellemi hátteret, amelynek formát adva a játszóterekre helyezték alkotásaikat. Hozzátette, nagyon sok megrendelést kap, ő és Balla Gábor szobrász, így mára már tucatnyi mesekertet építettek országszerte, amelyek rendszerint a hely mitológiai hagyományát idézik, és a mozgáson túl a gyerekek fantáziavilágának serkentésére hivatottak. Most mind a ketten eljöttek Vásárhelyre, hogy átadják a nyereményt a gyerekeknek. Azt is elmondta, az igazgatónő kérésének eleget téve, lovasfejű mérleghintát készítettek akácból és égerből. Tartós, időtálló kültéri játék, amely egyetlen fém alkatrészt sem tartalmaz.

 

Olvassa el ezt is!

Várják a javaslatokat

Várják a javaslatokat

Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
Megszerezte első idegenbeli sikerét

Megszerezte első idegenbeli sikerét

Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.