KözéletAhol a jutalom az éjszakai menetelés

2011. szeptember 17., szombat
 
Ahol a jutalom az éjszakai menetelés

A Sniper című világhírű „túlélős” film játszódott le a napokban a Sándorfalva térségében lévő gyakorlótéren, ahol a hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalj, 2. lövészszázada a túlélés alapjait gyakorolta.

 

 

 Képünk a gyakorlaton készült (Fotó:MH)

 

 

A Vásárhelyi Híreknek küldött tájékoztatás szerint, az úgynevezett „kis- kihelyezésen” olyan menedékeket kellett építeniük, amelyek a három napos tevékenység során biztos bázisul szolgálnak. Így a menedékek szükséganyagokból való kiépítése mellett, pihenést biztosító fekhelyet, tűzrakó helyet, figyelő létesítményeket is létre kellett hozniuk, éjjel pedig tájékozódási menetgyakorlaton vettek részt. Másnap paintball fegyverekkel vívtak egymás ellen egy kisebb csatát: a csapatoknak egymás bázisát kellett elfoglalni, úgy, hogy a parancsnokoknak gondoskodniuk kellett a saját bázis védelméről és a támadás megszervezéséről. Kiegészítő foglalkozásként egészségügyi ismereteiről adott számot az állomány. Különböző, jól imitált sérüléseket kellett ellátniuk a rendelkezésre álló anyagokból. A század már kiképzett harctéri elsősegélynyújtó (CLS, Combat Live Saver) katonái a foglalkozásvezető egészségügyi szakállomány szerint jól vizsgáztak, de a többiek is tevékenyen kivették részüket a sérültek ellátásából. A paintball „háború” nyertes csapata „jutalmul” visszamenetelhetett az éjszakázó helyre, míg a többi csapat a foglalkozás szüneteiben megépített szükség hordágyakon szállította hátra sérültjeit.

A következő napon két csoport alakult. Az ellenséget imitálók azt a feladatot kapták, hogy hozzanak létre lesállást egy meghatározott útszakasz adott pontján. A többiek - egy szakaszt alkotva - biztosított menet végrehajtására és egy adott terület átvizsgálására kaptak parancsot.


Az önmagában is fárasztó feladat után került sor a párbajlövészetre: az 5 fős – harcászati felszerelésbe öltözött csoportok - 4 gépkarabélyosból és 1 géppuskásból álltak, a lövők saját céljaik leküzdésével ejtették ki a másik csoport tagjait. Lehetőség volt csoporton belül a már kiesett társ fegyverének átvételére, továbbá tartalék lőszer vételezésére is. A géppuskásoknak 400 méterre levő, míg a gépkarabélyosoknak 200-300 méterre levő célokat kellett leküzdeniük.

Az este beálltával még egyéni éjszakai lövészetre is sor került, ahol jó és kiváló eredmények születtek. Már „csak” az éjszakázó helyre való visszamenetel várt a csapatra. A kihelyezésen részt vevő állománynak minden kitűzött feladatot sikerült megvalósítani.

 
 
Forrás: HM-VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.