Kék hírekÁgyba bújtak a rendőrök elől a tolvajok Vásárhelyen

2011. július 15., péntek
 
Ágyba bújtak a rendőrök elől a tolvajok Vásárhelyen

Lényegesen több rendőr teljesít szolgálatot a megszokottnál Hódmezővásárhelyen egész nyáron. A fokozott ellenőrzés célja a bűncselekmények megelőzése, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének erősítése. Ennek eredményeként ma hajnalban vastolvajokat értek tetten az egyenruhások a Bolgár utcában.

 

 

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Akció Osztály munkatársai az egyik városi telephelynél arra lettek figyelmesek, hogy három személy feléjük közelít kezükben egy telephelyről származó alkatrésszel. Felszólították őket, hogy álljanak meg, erre eldobták a náluk lévő vasat, majd futásnak eredtek. Egy 19 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogtak, két társuk azonban elfutott. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai ekkor érkeztek a telephelyre, majd mivel ismerték a tetten ért fiatalt, a helyszíntől 150 méterre lévő lakásukhoz mentek, ahol megtalálták két társát is, egy 20 éves fiatalembert és egy 15 éves fiút. Ők addigra gyorsan ledobálták a ruháikat és alvást színleltek. A rendőrök mindhárom gyanúsítottat előállították, lopás miatt indult ellenük büntetőeljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.