Kultúra, oktatásA Víz Világnapja ivókút avatással

2012. március 25., vasárnap
 
A Víz Világnapja ivókút avatással

A Szent István Általános Iskola Hódmezővásárhelyen az egyik olyan iskola, amely élen jár a környezetvédelem, a környezettudatosság erősítésében. Ötleteikkel rendszeresen „megmozgatják” az iskola és a város diákságát, sőt nem egyszer a kőfalon túlra is eljutott hírük.

 

 

 

 

Elég ha a tavaly télen, a budapesti Camponában hulladékból készült alkotásaikból készült interaktív kiállításukat említjük. Egyébként az ötletgazdája ennek is - a Magyar Környezeti Nevelők helyi csoportjaként, a Környezet és -természetvédelmi Oktatóközpontok Szövetségének tagjaként – a 2003 szeptemberében alakult Zöld Kapocs Környezeti Nevelés Munkaközösség volt. Walterné Böngyik Terézia irányításával az első időktől kezdve, mind a mai napig nagy aktivitással dolgozó Zöld Kapocs, a környezetvédelem számos témájában Hódmezővásárhelyen rendszeresen szervez programokat. Bázisukban, a Szent István iskolában a gyerekekkel szinte minden jeles napra készülnek valamilyen, - ma divatos szóval élve – projekttel. Idén a Víz Világnapja alkalmából szombaton délelőtt ivókutat avattak az iskola földszinti folyosóján, amely, az ünnepélyes átadáskor elhangzottak szerint, mostantól a víz tisztasága megőrzésének fontosságára fog figyelmeztetni. Az udvaron pedig a gyerekek élőképen formázták meg a világnaphoz illő gondolatot:  ’A víz az élet.’

 

A mondat pedig tetszés szerint folytatható: A víz az élet.. bölcsője…forrása…egyik lételeme.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.