KözéletA víz az úr

2010. december 9., csütörtök
 
A víz az úr

Hódmezővásárhely közigazgatási területére is elrendelték a I. fokú belvízvédelmi készültséget. Ezzel a megyében már 34 városban, községben és külterületein kell védekezni.

 

 

 

 

Dr Lázár János polgármester december 6-tól Hódmezővásárhely közigazgatási területére I. fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el. Ezt akkor kell elrendelni, ha belvizek miatt intézkedéseket kell tenni arra, hogy a belvízvédelmi szakaszok főcsatornái befogadóképesek legyenek. Ezek úgynevezett előürítését, jégtelenítését vagy a hóval betemetett szakaszok tisztítását el kell végezni.

 

Ékes József az Önkormányzat Városüzemeltetési Csoportjának vezetője portálunknak elmondta, a készültség elrendelés indokolt, ha a belvízi elöntés olyan méreteket ölt, hogy lakott területeket, ipartelepeket, fő közlekedési utakat, vasutakat veszélyeztet és további elöntések várhatók. A talaj víztelítettsége jelenleg száz százalékos. Nehezen bírna még egy nagyobb csapadékot. A csoportvezető megerősítette: Vásárhelyen lakóépületek nincsenek veszélyben, mivel a városból jól kivezethető a víz. A készültség leginkább a külső területekre vonatkozik. Kopáncsi, erzsébeti, a Rárósi út környéki tanyáknál már melléképületeket, állattartó épületeket kerített be, vagy öntött el a belvíz.

Lantos Attila hódmezővásárhelyi falugazdász szerint az Alsó Tisza vidékén a körülbelül 24 ezer hektár termőterületen álló belvizet már nem tudja felvenni a talaj. Az elvetett búza és repce idővel kirohad. A közeledő hideg és fagy pedig elszakítja a gyökérszálakat, ami szintén a növény pusztulásához vezet.     

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.