Kultúra, oktatásA vikingek nyomában a Határtalan Régészettel

2017. március 10., péntek
 
A vikingek nyomában a Határtalan Régészettel

Vikingek vették át az uralmat a Határtalan Régészet című magazin legújabb száma felett. Számtalan szempontból ismerhetik meg az olvasók a titokzatos viking világot: kiderül, miért kerültek hajók a föld alá, mik is voltak a rúnák, hogyan hajóztak vagy társasoztak a vikingek bő ezer évvel ezelőtt.

 

 

 


 

A vikingek kalandos, lebilincselő világával találkozhatunk a Határtalan Régészet című magazin frissen megjelent számában. Az újság több szempontból járja körbe a témakört: izgalmas beszámolókat olvashatunk a vikingek hétköznapjairól, vallásáról, utazásairól, kikapcsolódási szokásairól és a velük kapcsolatos tévhitekről is.

 

A magazinból kiderül, miért temetkeztek több mint 20 méter hosszúságú hajókban a viking előkelők, kik voltak a viking testőrség tagjai és hogy milyen érdekességeket rejtettek magukban a vikingek által használt napkövek, napiránytűk. A magazint elolvasva megfejthetjük a rúnáik titkait is, megismerhetjük a vikingek kedvenc társasjátékait, valamint a kultikus sárkányhajóikat. A magazin mindemellett ismét kitekint a régészet témaköréből: az olvasók érdekes részleteket, kulisszatitkokat tudhatnak meg a vikingekkel kapcsolatos televíziós sorozatokról is.

 

A Határtalan Régészet célja, hogy színes, izgalmas formában mutasson be különböző régészeti témákat a régészet iránt érdeklődőknek. Az újság közérthető módon dolgozza fel a különböző korszakokat, témaköröket, és egyúttal igyekszik kitekinteni a hagyományos régészeti keretek közül. A magazin legújabb száma már elérhető az újságárusoknál.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

A Vásárhelyi Hírek állandó háziasszonya nemcsak csodás receptjeivel, hanem remek kondíciójával és egészséges életmódjával is elkápráztatja az olvasókat.
Bemutatkozott Vásárhelyen a Jobbik jelöltje

Bemutatkozott Vásárhelyen a Jobbik jelöltje

Dr. Kiss Attila: A Fidesz romba döntötte az oktatást és az egészségügyet, fiatalok százezrei menekülnek el az országból. 2018-ban ezen változtatni kell. Képekkel!
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.