Kultúra, oktatásA Vidám Rizsőr és társai

2015. május 18., hétfő
 
A Vidám Rizsőr és társai

A magyar kocsmatörténet egy igen forrongó időszakát, a "talponállók" és "késdobálók" világát mutatja be Dr. Marton Szabolcs, a Szegedi Műszaki Középiskola Csonka János Tagintézményének történelemtanára május 19-én, kedden 17 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 

 


 

Az italok és az italozás kultúrtörténetéről nemrégiben összefoglaló könyvet megjelentető kutató előadásában a magyar kocsmatörténet közelmúltját tárja a történelmi szabadegyetem hallgatósága elé. A Kádár-rendszerben igen ambivalens helyzet állt be "kocsmafronton": hivatalosan ugyanis egyre élesebb harcot hirdetett a hatalom az alkoholizmus visszaszorítására, az italboltokat, ital kiméréseket is tömörítő Vendéglátóipari Vállalatnak azonban egyre nagyobb nyereséget kellett produkálnia. A kocsmák a munkások elvárásaihoz alkalmazkodtak, így megjelentek a "késdobálók" és a "talponállók", mint teljesen új kocsmatípusok.

 

Ezek a helyek azonban nem csak dolgozók "feltöltődését" szolgálták, hanem a közveszélyes munkakerülők (kmk) törzshelyeivé is váltak. Így a kocsmai italozás és a kmk között csupán egy szűk határmezsgye húzódott. A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán is oktató Marton Szabolcs előadásában szó lesz a kocsmák szigorú hatalmi ellenőrzéséről és az 1970-es évektől elterjedő házibulik, egyetemi klubok engedélyezése közötti ellentétről is. A magyarországi szeszfogyasztás az 1980-as években érte el maximumát.

 

Május 19-én, kedden 17 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a SZE-EM szemeszterzáró előadása arra keresi a választ, hogy a kocsmák számának növekedése támogatta-e az italfogyasztás emelkedését, vagy más jelenséget kell keresni a háttérben?

 

Olvassa el ezt is!

Új elnevezése lesz a BKF-nek

Új elnevezése lesz a BKF-nek

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vásárhelyi tagozatán tanuló száz diák és a most felvételizők is szeptembertől már teljesen új néven kezdhetik meg tanulmányaikat.
A Virtuózok Vásárhelyen is koncerteznek

A Virtuózok Vásárhelyen is koncerteznek

Május végétől főként kamarakoncerteket szerveznek, de a verseny legjobbjai nagyzenekari hangversenyek szólistájaként is bemutatkozhatnak a közönségnek.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.