Kultúra, oktatásA Vegyeskar 35 éve a zene szolgálatában

2011. november 13., vasárnap
 
Különleges hangversenyt tartott öt kórus a hétvégén a Fekete Sas Dísztermében. A rendezvénynek több apropója is volt. Liszt Ferenc születésének 200. és a Rákóczi Szabadságharc 300. évfordulójára is emlékeztek a kórusok, de a főszerepet mégis a Városi Vegyeskar kapta, hiszen idén ünneplik 35 éves fennállásukat.

 

 

 

 

Közös hangversennyel ünnepelte, 35. születésnapját a Városi Vegyeskar. Az amúgy is széles repertoárral rendelkező dalos közösség, négy kórust hívott meg az ünnepi hangversenyre. A több órás előadás során, fellépett a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola Kiskórusa és Gyermekkara, a Fandante Kamarakórus, a szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar és a házigazda, a Városi Vegyeskar. Az öt kórus közös produkciója szolgált a koncert nyitányaként. A felcsendülő dallamokkal Liszt Ferenc születésének 200. és a Rákóczi Szabadságharc kitörésének 300. évfordulója előtt tisztelegtek az énekesek. Kórusok előadásában főként magyar zeneszerzők művei szerepeltek: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Bárdos Lajos, Petrovics Emil, de kortárs műveket is műsorra tűztek a kórusok.

 

„A kórusnak az elmúlt évtizedekben számos tagja volt, de az alapító tagokhoz képest mára már szinte lecserélődött a Vegyeskar. A karnagyok is ugyanígy váltották egymást. Steiner Béla alapítónak köszönhetjük talán, hogy a mai napig eljutottunk, de ez ugyanúgy igaz, a többi elődömre is, Lányi Lajosra, Ordasi Péterre, Győri Sárára is és talán rám is, hiszen négy éve már én vezetem a kórust.”- foglalta össze röviden az eltelt több mint három évtizedet, Búza András karnagy. „Igyekszünk az alapítók és egykori vezetők szellemiségét életben tartani, ezért is próbáljuk Kodály országában, Kodály munkásságát megőrizni, és fönntartani.”- folytatta a vezető.

 

A Városi Vegyeskar 1976-ban alakult Steiner Béla karnagy vezetésével. Az eleinte csupán nőkből álló kórus 25 fős létszámmal működött, viszont hamarosan a másik nem is képviseltette magát az énekesek között. A több mint három évtized alatt, számos fellépést tudhatnak a hátuk mögött, érdemeiket és tudásukat mi sem tükrözi jobban, hogy megszerezték a fesztiválkórusi minősítést. Hollandiában, Németországban, Olaszországban, illetve Kárpátalja és Délvidék több magyarlakta településén is felléptek már és várják őket vissza minden évben.

 

Az ünnepről nem csak a jelenlegi karnagy, Búza András, hanem elődje Győri Sára is beszélt, aki jelenleg az éneklés mellett a kórusegyesület elnökeként is tevékenykedik.

„Kedves emlékeim kötődnek a kórushoz, mivel alapító tag vagyok, így mind a 35 évet megélhettem a csapattal. Örömmel tölt el, hogy ilyen szép éveket tudhatunk magunk mögött, hiszen a számos fellépés mellet, zeneirodalmi tudásra is szert tettünk. Repertoárunk  nem csupán a világ nagy kórus klasszikusaiból áll, hanem helyi és kortárs zeneszerzők műveiből is. A fiatalok foglalkoztatásával is sokat törődünk, hiszen nem szeretnénk, ha a kórus kiöregedne. Nehéz a fiatalságot megnyerni a mai világban, sok az elfoglaltságuk, a munka, ezért is elsősorban a középiskolások és egyetemisták körében igyekszünk tagokat toborozni. A fiatal tagok között azon is elgondolkodom néha, hogy az eddig eltöltött 35 év után, én meddig fogok még énekelni a kórusban. Amíg zeneileg bírom, és van hozzá lendületem, zenei alapom, addig biztosan én is ott állok majd a tagok között, de ha egyszer eljön az idő, hogy az éneklést abba kell hagynom, a háttérből, akkor is segíteni szeretném a Vegyeskar további és az eddigieknél is sikeresebb munkáját.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.