KözéletA vasútmodellezés megszállottja volt

2011. november 25., péntek
 

November 25-én Dr. Varga Sándorra, a Hódmezővásárhelyen született világhírű gőzmozdony-modellépítőre emlékeztek, amely délután koszorúzással kezdődött a katolikus temetőben lévő nyughelyén, majd felavatták emléktábláját szülőháza, a Bajcsy-Zsilinszky utca 18-22. számú ház falán.

 

 

 

 

 

A hírekkel ellentétben nem kettő, hanem csak egy, 1:10 méretarányú gőzmozdonyt látható az Emlékpontban, a november 25-én délután nyílt emlékkiállításon. A tekintélyparancsoló nagyméretű mozdony mellett két terepasztal is emlékeztette az érdeklődőket Dr. Varga Sándorra, a Hódmezővásárhelyen született világhírű gőzmozdony-modellépítőre.

 

Dr. Varga Sándor, a világszerte elismert modell-építő, Hódmezővásárhelyen született 1912-ben. Ízig-vérig vasutasként – több, mint negyven évig volt a Magyar Állami Vasutak jogtanácsosa – szenvedélyesen szerette a mozdonyokat, a míves személykocsikat. Egész életét, minden szabadidejét, sőt munkabérét is mozdonymodellek építésére áldozta. Tevékenységével nem csak a hazai vasútmodellezés legeredményesebb képviselője volt, de munkájával több országban is elismerést szerzett, több európai modellklub tiszteletbeli tagjának választotta. Az általa készített húsz működő modellből mára csak ötnek ismert a helye, ezek felújítása már megtörtént és kettő ismét működőképes. Dr. Varga Sándor nyugdíjazása után ismét Hódmezővásárhelyre költözött és itt hunyt el 2002-ben.

 

Borsi István, nyugalmazott MÁV mérnök-főtanácsos, a Dr. Varga Sándor Emlékbizottság ügyvezető igazgatója 2010-ben három éves megemlékezés-sorozatot indított. Tavaly októberben felavatták a neves vásárhelyi síremlékét a Katolikus temetőben, könyvet jelentetett meg a közelgő 100. születésnap tiszteletére, amelyben a barátok és pályatársak visszaemlékezései mellett, a modellek részletes leírása, dokumentálása is szerepel.

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.