Kultúra, oktatásA vásárhelyieket körülveszik a természet csodái

2012. április 1., vasárnap
 

Ez a kiállítás meg kell hogy erősítse a vásárhelyi embereket abban a tudatban, hogy páratlan természeti szépségek veszik körül, mondta Lelkes István.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Ha valakinek kétségei lennének, elég ha végignézi a hódmezővásárhelyi Ginkgo Sas Hotel különtermében április elsején délután nyílt kiállítást. Lelkes István  az elmúlt évtizedekben nem csak festőművészként, hanem fotósként is megörökítette a város környéki táj, a Tisza vidékének csodálatos pillanatait. Amint azt a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az elmúlt negyedszázadban készült több ezer képből a legszebb negyvenhatot válogatta össze. Nem volt kifejezett koncepciója, hanem mindenféle hangulatból, témából válogatta a kiállításon látható képanyagot. Így aztán a lovak éppúgy megtalálhatók, mint a madárvilág. Az előbbi téma a nagy szerelem, az utóbbi pedig félig-meddig hívatás. Képbe merevített pillanatok, impressziók, sok pici szubjektív érzéssel. Ahogy példaként említette, a Téglagyári Kubikoknál készült egyik képének, a kék ég és a vízfelület játéka után Gershwin műve után, a ’Kék rapszódia’ címet adta. Hasonló érzésből fakadóan kapta az ártér egyik vízből kinyúló ágnyalábja az ’Elvarázsolt alvó sellőlány’ címet. A sor még folytatható, de mint ahogy Lelkes István mondta, a kiállítás címe: 'A természet csodái' itt vannak körülöttünk és a képbe zárt pillanatai talán tudatosítja az itt élőkben hogy természeti értékekben, Magyarország egyik leggazdagabb területe veszi körül őket.  

 

Az Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola és alapítványa által rendezett Aranyossy Napok, március 27-től, április elsejéig tartott programokban gazdag hat napjának záróakkordja volt a vasárnap délután megnyílt kiállítás.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.