KözéletA vásárhelyi vonalakat is érintő vonatritkítások várhatók

2012. február 27., hétfő
 
A vásárhelyi vonalakat is érintő vonatritkítások várhatók

Február 24-én a MÁV-nál bejelentett változások szerint áprilistól több mellékvonalon napi 2 pár vonat fog közlekedni, mégpedig - ahol elég – ott csak 1-1 motorkocsival.

 

 

 

 

 

MÁV szakemberektől kapott információink szerint áprilistól vonatritkításokra készül a MÁV-Start, ami valószínű érinti a Vásárhely környéki vonalakat is.

Úgy akarnak megtakarítást elérni, hogy ne a nagy dízelmozdonyok járjanak 2-4 kocsival szinte üresen, hanem a jóval olcsóbb üzemeltetésű „piroskák”. Abból is csak annyi, amennyit az adott vonalon utazók száma igényel. Ebből következően, leginkább a mellékvonalakat racionalizálják.

Február 24-én a MÁV-nál bejelentett változások szerint áprilistól több mellékvonalon napi 2 pár vonat fog közlekedni, mégpedig - ahol elég – ott csak 1-1 motorkocsival. A gazdasági megfontolás lényege, hogy ne járjanak üresen a szerelvények. A cél pedig az, hogy a „Zsuzsi-vonatok” ésszerű járatásával, a kivont gördülőállomány későbbi selejtezését és kocsibeszerzéseket is tervezni lehessen.

A MÁV-Start több milliárdos megtakarítást vár az új menetrendtől.  

 
 
VH információ
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.