SportA vásárhelyi vívók megerősítették pozíciójukat

2012. június 11., hétfő
 
A vásárhelyi vívók megerősítették pozíciójukat

A Fülöp Mihály Magyar Kupa 2011/2012 évi versenysorozat Gála versenyére került sor a hétvégén. Az Angyalföldi Sportcsarnokban megrendezett versenyen az egyes korosztályok- gyermek, újonc, serdülő- legjobb nyolc magyar versenyzője indulhatott.

 

 

 


Egész éves eredményük alapján a Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület három versenyzője is meghívást kapott.

 A Magyar Vívó Szövetség által előírt pontrendszerben történik a versenyzők rangsorolása, a korosztályos magyar ranglisták felállítása. A ranglistában öt országos verseny és a magyar bajnokság került pontozásra.

A vásárhelyiek közül gyermek korosztályban nagyon szép eredmények születtek, hiszen Pósa Szonja a ranglista 4. helyén, még Makó András az 5. helyen végzett így természetesen jogot szereztek a Gálán történő indulásra.

Az idősebb újonc korosztályból Bereczki Réka képviselhette az egyesületet. Tartalékként a ranglista 9. helyről indulhatott.

 

Magyary Ágnes edző a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatta, hogy a Gála egy bemutató verseny volt, mivel az éves eredmények lezárultak, már tét nélkül lehetőségük volt még egyszer megerősíteni azt, hogy valóban helyük van a legjobbak között.

Hármójuk közül Makó András remekelt leginkább, hiszen mindössze egy vereséggel a ranglistán őt megelőző két versenyző felett is győzelmet aratva a harmadik helyen végzett

Pósa Szonja az ötödik, még Bereczki Réka a nyolcadik lett.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.