SportA vásárhelyi úszók évközi gyorsmérlege

2015. augusztus 13., csütörtök
 
A vásárhelyi úszók évközi gyorsmérlege

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club (HSÚVC) vezetése közel két éve, Molnár Ernő edző- szenior úszó kezdeményezésére építette fel utánpótlás csapatát.

 

 

 

 


Kenéz László elnök beszámolója szerint, a tervet arra alapozták, hogy Bán Sándor szakedző - Risztov Éva nevelőedzője, több ország olimpikonjának és számtalan országos bajnoki címet szerző sportoló edzője - segítségével lehetőség nyílt sok olyan fiatallal foglalkozni, akik kellő odafigyeléssel, munkával sikereket érhetnek el. A kezdeti 15-25 fős létszám mára közel 60 főre emelkedett.

Az elnök megfogalmazása szerint, az elmúlt két év az alapok lerakásával telt el, de már ez idő alatt is kiváló eredmények születtek.

 

Ezekről a Vásárhelyi Hírekben is rendszeresen beszámoltunk. 2014-ben Hódmezővásárhely Utánpótláskorú Leány Sportolója Süli Flóra, Utánpótláskorú Fiú Sportolója pedig Miksi Richárd lett. A tavaly óta Ságvári Gyakorló Gimnáziumban tanuló Miksi Richárd bekerült a korosztályos válogatottba is.

Stabilan megőrizte tagságát a válogatottban, részt vett a Bakui Európa Játékokon is (Cikkünk ITT!). Több hazai versenyen is nagyszerűen szerepelt: korosztályos ifjúsági országos bajnok 100 mellen, harmadik 200 mellen és negyedik lett 50 mellen(Cikkünk ITT!).

Süli Ákos hatalmasat fejlődve korosztályos serdülő bajnok 100 mellen, második 50 mellen, hatodik 200 mellen. (Cikkünk ITT!) Az ifjúsági országos bajnokságon 100 és 50 mellen harmadik, míg 200 mellen hatodik lett.

A HSÚVC elnökének értékelése szerint, Bán Sándor edző két tanítványa Miksi Richárd és Süli Ákos ha továbbra is ilyen szorgalommal dolgozik, komoly eséllyel rajtkőre állhatnak a 2016-os Ifjúsági Európa-bajnokságon, amelyet - mint ismeretes - Hódmezővásárhelyen rendeznek.

 

A 2014-2015. évi kerethez csatlakozott Szeivolt Melinda korosztályos válogatott, Forján Anna és Márki Zalán aranyjelvényes sportoló is.

Ezeken a versenyeken az egyesület a Szegedi ÚE után a megye második legtöbb pontszámot elérő egyesülete lett.


Az Országos Gyermek Bajnokságon Forján Anna és Márki Zalán képviselte a HSÚVC-t. Az Országos Delfin Bajnokságon Kiss Noel a 7. helyen végzett. Edzőjük: Bán Sándor és Paku Zoltán.


A IV. Béka Derbyn, ami a korosztályos bajnokságnak felel meg, Paku Zoltán versenyzői – Szatmári Máté, Vörös Nándor, Kürtösi Zalán, Kardos Marcel, két első, egy harmadik, két negyedik és egy hatodik helyezést értek el.

A legfrissebb hírek pedig Molnár Ernő edző tanítványáról, Süli Flóráról szólnak, aki augusztus legelején Newcastle-ban a British Transplant Games úszóversenyein egy arany- és két ezüstérmet és egy ötödik helyezést szerzett.

 

Olvassa el ezt is!

A kettős határzár lehet a teljes magyar-szerb határszakaszon

A kettős határzár lehet a teljes magyar-szerb határszakaszon

Lázár János: Megmagyarázhatatlanul sok készpénz van az illegális határátlépők egy részénél, amit nyilvánvaló, hogy korrupcióra használnak fel.
Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

A vásárhelyi Hódiák SE. három sportolóval vett részt a 120. Atlétikai Magyar Bajnokságon. Közülük Szűcs Noémi bajnoki címet szerzett.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.