KözéletA vásárhelyi U11 kézisek megnyerték a Főnix Kupát

2012. január 30., hétfő
 
A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club 2 csapattal (U11 és U9) vett részt a tornán, és fennállásának eddigi legnagyobb sikerét érték el a 2000-es csapat aranyérmével!







Január 27-28-29-én lezajlott Debrecenben az V. Főnix Kupa, Magyarország legjelentősebb, legerősebb kézilabda utánpótlás versenye.
Fiúknál 6, lányoknál 7 korosztályban 139 résztvevő csapattal folytak a küzdelmek, a mezőnyben az ország legerősebb csapatai, valamint szerb és román egyesületek is képviseltették magukat.

Az idei év a nevezett csapatok száma és erőssége miatt nehezebbnek tűnt, hiszen az ország legjobb csapatai közül a Tamási KC. kivételével mindenki elindult.
A csoportmérkőzések megnyerése után az elődöntőben legyőzték az FTC csapatát is, ami azt jelentette, hogy a 2011. évhez hasonlóan idén is döntőt játszottak. Az A-B csoport ágán – hatalmas meglepetésre – a Kézilabda Szeged SE és az Angyalföldi Sportiskola-DSE csapatát megelőzve az Euronovex Tápiószele és a hazai Debreceni SC-SI játszott a döntőbe jutásért. Némi meglepetésre a Tápiószele legyőzte a hazai csapatot, így ők voltak a másik döntősök.

A döntő az ország egyik legimpozánsabb csarnokában, a néhány éve épült Főnix Csarnokban került megrendezésre, ezzel is megadták a szervezők a mérkőzésnek a rangot. Mintegy 1.000 – 1.200 néző előtt léptek pályára a lányok, ilyen sem volt még eddigi pályafutásukban!
A HLKC honlapján található beszámoló szerint, a mérkőzés ideges, kapkodó játékkal kezdődött. Hiába vált egyértelművé, hogy a HLKC lényegesen nagyobb játékerőt képvisel ellenfelénél, a sok hiba és gyenge helyzetkihasználás miatt ez az eredményen nem látszott, sőt a félidő végére a lelkes tápiószelei csapat 4 gólos hátrányból döntetlenre hozta az eredményt. Aztán a szünetben minden a helyére került… A második félidő gálajátékot hozott. Jó kapusteljesítmény, az ellenfélnek szinte esélyt sem adó védekezés és virtuóz támadójáték. Tetszés szerint lőtték a gólokat, miközben 15 perc alatt csak elvétve került a labda a hálójukba. A repertoár széles volt: átlövésből, figurákból, lerohanásból, szélről és beállós posztról is betaláltak. Különösen Fenesi Reni volt elemében, igazi vezére volt a csapatnak. A meccs végén minden játékosunk belekóstolhatott a Főnix levegőjébe, lelkes szurkolóik pedig skandálhatták, hogy “Kupagyőztes, Kupagyőztes”…
Aztán elhangzott a bírói hármas sípszó és elszabadultak az érzelmek: sírás, nevetés, ölelések…..

Így ért véget a HLKC U11-es csapata számára az V. Főnix Kupa, mellyel végérvényesen beléptek az ország legjobb csapatai közé!



Az V. Főnix Kupán részt vett 2002-es csapat átesett a “tűzkeresztségen”. Testközelből tapasztalhatták meg egy igazán “éles” verseny hangulatát, hőfokát és tempóját.
„Bízunk benne, hogy ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve a jövőben sok örömet fognak még okozni Egyesületünknek, edzőjüknek és szüleiknek is”, olvasható a HLKC honlapján.
Az U9-es csapat a 8. helyen végzett
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.