KözéletA vásárhelyi tűzoltók új büszkesége

2012. november 23., péntek
 

Mint arról az MTI beszámolt új, magyar gyártású vízszállító járműveket adott át kilenc megye tűzoltó-parancsnokságának a belügyminiszter pénteken Budapesten.

 

 

 

 


Pintér Sándor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Mogyoródi úti épülete előtt tartott ünnepségen a járművek indítókulcsainak átadásakor azt mondta: a kormány célja, hogy a jelenleg szolgálatban lévő, magas átlagéletkoruk miatt nem megfelelő üzembiztonságú vízszállító autókat 2017 végéig magyar gyártású új járművekre cseréljék le. Megjegyezte, van olyan vízszállító, amely 36 éve áll szolgálatban, míg a többi jármű kora is 15 és 20 év között van.

A  járműveket kilenc megye városa, Nyíregyháza, , Szigetvár, Kecskemét, Eger, Szeghalom, Gödöllő, Salgótarján és Kazincbarcika és Hódmezővásárhely hivatásos tűzoltósága kapta meg.

Szintén pénteken, a délutáni órákban a vásárhelyi Tűzoltó Parancsnokságon az állomány jelenlétében Szatmári Imre tűzoltó ezredestől, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjétől Csuka Attila tűzoltó őrnagy vette át a jármű kulcsait. A vásárhelyi parancsnok elmondta, nagy szükség volt már egy ilyen nagy oltóvíztároló kapacitású járműre, ami elsősorban a külterületen keletkező tűzek oltását segíti.

 

Valóban, a küllemében is mutatós Renault Aquarius X  különlegességei közé tartozik, többek között a 7000 literes víztartálya, a 4 db „B” méretű nyomócsonk, 2 db magasnyomású gyorsbeavatkozó csatlakozás. Alsó szórófejeivel  különösen alkalmas az avartűzek oltására, sőt még rézsűoltó csatlakozás is van.

A tűzoltók munkáját az esti, éjszakai órákban az úgynevezett málhatérvilágítás segíti, hogy minden szükséges felszerelést könnyen megtaláljanak, de szintén a járművön körben reflektorokkal világíthatnak.

 

A vásárhelyi tűzoltókkal beszélgetve, a Vásárhelyi Híreknek elmondták, az új járműben könnyen hozzáférhetőek azok a felszerelések, amelyeket az általános tűzoltó stratégia szerint elsődlegesen, illetve gyakran használnak. Még azt is elmondták, hogy a légzésvédelmi felszerelések és tartalék palackok oldalanként egy-egy kihúzható és lenyitható tartón kaptak helyet, így a készülékeket könnyű fel tudják venni.

A jármű a nagy víztartályával óriási segítséget jelent a Vásárhely környéki tűzeseteknél. Ezt, az átadó ünnepségen Almási István polgármester is kifejtette. Mint mondta, Hódmezővásárhely, az ország második legnagyobb közigazgatási területével, ez a nagy mennyiségű víz szállítására is képes jármű nagyszerű szolgálatot tehet. Azért a polgármester azt is hozzá tette, amit Szatmári Imre tűzoltó ezredes szintén megemlített, hogy mindenki annak örül majd igazából, ha ez a jármű bevetés helyett minél többet pihen a garázsban.

Azért pénteken délután, a sajtó kedvéért és persze a várost köszönteni, néhány percre, szirénázva, villogva kiállították a tűzoltó laktanya elé Hódmezővásárhely új büszkeségét.

 

Nézze meg hogyan készült és mit tud az új tűzoltó jármű:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.