Kék hírekA vásárhelyi táskarablás-sorozat tettese rendőrkézen

2011. október 11., kedd
 
A vásárhelyi táskarablás-sorozat tettese rendőrkézen

Újabb bűncselekményt követett el  B.A. 16 éves helybeli fiú, aki F.T. társával a nyár folyamán több mint harminc öltözőszekrényt tört fel Hódmezővásárhelyen. A nyomozók rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

 

 

 

 

 

Iskolába indult, de út közben meglátott egy női táskát, aminek ismét nem bírt ellenállni. Kerékpárjával a Gomba utcán közlekedő biciklis nő mellé ment, majd kikapta a kosarából a táskát és gyorsan el akart tekerni. A sértett azonban utána ment és kérdőre vonta. Ekkor a fiatalkorú kétszer megütötte a nőt, majd újra menekülni kezdett. A 49 éves sértett megállított egy autóst, akihez beülve az elkövető után eredtek, aki amikor meglátta őket, a táskát bedobta a járműbe, majd eltekert a helyszínről.

 

Délután a sértett az utcájában meglátta az elkövetőt, aki amikor felismerte reggeli áldozatát, menekülni kezdett. A fiatalt az ott lakók fogták el, majd értesítették a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök előállították a számukra már nem ismeretlen fiút, akit a sértett vallomása alapján rablás bűntettével gyanúsítottak meg. A fiatalember kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, sőt azt is elmondta a vásárhelyi nyomozóknak, hogy három másik táskalopást is ő követett el a városban. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, ügyészi indítványra a bíróság pedig pénteken elrendelte előzetes letartóztatását.

A most letartóztatott fiatalember ugyanaz a személy, aki nyáron társával több mint harminc öltözőszekrényt tört fel a városi strandfürdőben.

 

Kapcsolódó cikkünk:

A strandfürdő szarkái súlyosabb bűncselekményeket is elkövettek

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.