A vásárhelyi szociáldemokrata politikus, Takács Ferenc nemcsak a Horthy-korszakban, hanem 1945 után is tevékenyen részt vett az országos politikában – mondta hétfői rendhagyó történelemóráján Zeman Ferenc. A hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzős diákjainak tartott előadást.

Az első világháborút követően részt vett a szociáldemokrata párt újjászervezésében, amelynek parlamenti mandátumát 1935-ben elnyerte, és Hódmezővásárhely törvényhatósági bizottságában is tevékenykedett.

Takács Ferenc nem volt kommunista kollaboráns – szögezte le Zeman Ferenc, hangsúlyozva, hogy Takács a demokrácia híveként ellenezte a két munkáspárt egyesítését. Takács Ferenc dániai tanulmányútjának tapasztalatai alapján támogatta a kisparaszti gazdaságok önkéntes szövetkezését, azonban a kolhozosítás és a proletárdiktatúra ellen foglalt állást. A második világháború után részt vett a korábban betiltott szociáldemokrata párt újraszervezésében és nemzetgyűlési képviselői mandátumot is szerzett, s 1944-től iparügyi miniszterként, majd 1945 novemberétől földművelésügyi államtitkárként kormányzati pozíciót is betöltött.

Takács Ferenc részt vett az Egyesült Izzó gyárának újjáépítésében, ám amikor Rákosi a magyarok által rendbe hozott üzemet felajánlotta a szovjeteknek háborús jóvátételként, lemondott iparügyi miniszteri megbízatásáról. A szociáldemokrata párt a kommunisták nyomására 1948-ban visszahívta országgyűlési képviselői tisztéből és a Horthy-korszakban végzett tevékenysége miatt támadták. Takács Ferenc ekkor már hazatért gazdálkodni Vásárhelyre, s amikor Rákosi a városba látogatott, magához hívatta, hogy földjeit ajánlja fel az államnak, cserébe az államfői kinevezésért.

Miután Takács visszautasította Rákosit, földjeit a tanyával és a gyümölcsössel együtt elvették, nyugdíját megvonták és 1950-ben az ÁVH elhurcolta, s családja három évig nem kapott róla információt. Végül kiderült, hogy összeesküvés és hűtlenség vádjával koncepciós perbe fogták, amely során tizenkét évre ítélték.

A fővárosi és a váci fegyintézetben töltött büntetése során egészségi állapota megromlott, s bár 1955-ben egyéni kegyelemmel szabadult, 1956. május 13-án a fogvatartása során szerzett betegsége következtében hunyt el.